A következő címkéjű bejegyzések mutatása: konyhai dekor ötletek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: konyhai dekor ötletek. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. január 11., hétfő




A konyháknál és a konyhabútoroknál is megfigyelhető, hogy mivel egyre többféle trend és stílus található meg a belsőépítészetben, ezért egyre nehezebb egyetlen mellett letenni a voksunk. Mivel nehéz a választás, pontosan ezért kerülnek egyre jobban előtérbe az úgynevezett fúziós megoldások, amikor bárki a különböző stílusok ötvözésével alakíthatja ki a saját konyháját. Ilyenkor lehetőség van arra, hogy minden egyes stílusból összeválogassuk azokat az elemeket, amelyek tetszenek nekünk. Ezután szakemberek segítségével, pedig a konyhabútorunkban ezeket a különálló elemeket, egységes egésszé tudjuk összegyúrni, úgy hogy valóban praktikus és esztétikus legyen a végső megoldás.

Az átmeneti stílusokban a kortárs dizájn trendek mellé, be tudjuk olvasztani az igazi klasszikus konyhabútor megoldásokat is. Erre hozunk egy-két példát: a meleg fa alapanyagokat keverhetjük, többek között a rozsdamentes alkotóelemekkel és a klasszikus vonalakkal. A fa elemeket a modern színekben gazdag világgal is összehangolhatjuk, hogy ezek az alkotó elemek valahol a középúton találkozzanak és létrejöjjön egy egyedi átmeneti dizájn.

fúziós stílus

A konyhák legnagyobb dekor felületei


A konyhákban használt csempék és padlólapok is nagy segítségre vannak a fúziók kialakításában. A klasszikus megjelenésű csempékből, amolyan modern, a szokványostól eltérő méretűeket és alakúakat választhatunk. Ezek elrendezésével, a megszokott motívumok ellenére is csodálatos kompozíciókat tudunk létrehozni. Ugyanilyen kitűnő megoldás, ha egy teljesen modern konyhába klasszikus márvány járólapok kerülnek. Ezek a lapok különösen kiemelik a konyhánk modern jellegzetességeit.

A konyhabútorunkat a jól kiválasztott padlólapok még láthatóbbá teszik, kiemelik annak jellegzetességeit. Válasszon Ön is egy nagyobb formátumú padlólapot a konyhájához és meglátja, már ettől új, egyéni hangulatot kap az egész konyha.

Már sokszor leírtuk, hogy a falfestések, a tapéták rendkívüli módon meg tudják határozni a konyhák dekorációját. Ezekből olyan kortárs megoldásokat kell választani, amik akár az absztrakt formákat lopják be, a klasszikus bútorok mögé, vagy épp fordítva éppen a modern konyhabútort helyezzük el egy reneszánsz enteriőrt megjelenítő falfestés, vagy tapéta elé. A konyhafalak nagysága és ezeken a felületekben rejlő dekorációs motívumok egyébként végtelenek. Nálunk azonban még nem használják ki eléggé ezt a lehetőséget a tulajdonosok, a konyhabútorok látványos kihangsúlyozásához. Nálunk még mindig a fehér falak találhatóak meg a legnagyobb számban, a hazai konyhákban.

Amennyiben nem akarjuk a teljes hátteret, ilyen radikálisan megváltoztatni, akkor a kisebb csempézett felületeknél használhatunk mozaikokat vagy textil hatású csempéket, ezzel is ugyanazt a kiemelő hatást érjük el. 

fúziós konyha sítlusok

 
2016-ban is nyitott polcok

A nyitott polcos megoldások egyre inkább teret hódítnak a hazai konyhákban. Ezt a praktikus és dizájnos megoldást mindenki jól ismeri ma már a konyhabútoroknál. Azonban az ebben rejlő lehetőségek kihasználást, a meglévő konyhabútorainkkal is el tudjuk érni. Szakember segítségével távolítsuk el ehhez azokat a szekrényajtókat, amelyeket jónak látunk és így azonnal több nyitott polcos terület és így a konyhai kiegészítőkhöz való egyszerűbb hozzáférés keletkezik. Ezzel minden további nélkül egyszerűen láthatóvá tesszük például a nagymama kristályait is. A tervezők is, hogy ezt egy funkcionális jellemzőt kihasználják, ma már ahol lehetőségük van rá, a nyitott polcokat beletervezik a konyhabútorokba.

A nyitott polcok mögötti terek és falak is újabb felületeket adnak fúziós megoldásokra. Ezeken a helyeken is használhatunk néhány színt, vagy modern dizájn elemet. 

fúziós stílusú konyhabútor

 
Konyhabútor szigetek variációi 2016

A konyhaszigetek ma már nemcsak, amolyan elegáns svédasztalos étkezést tesznek lehetővé. Sok bútorépítő és asztalos hajlamos azt gondolni ezekről az elemekről a konyhában, mivel nem hagyományos bútordarabok, hogy jobb, ha kerülik ezt a stílust. Ezek a konyhaszigetek moduláris jellegűvé teszik a konyhánkat, ahol sokkal könnyebbé válik egyes elemek kiemelése a térben, vagy más bútordarabok beillesztése oda. A konyhabútor szigetes megoldások sokkal nagyobb variációs lehetőségeket teremtenek a fúziós stílus számára is.

Ezekből az alkotó elemekből Ön is bátran felépítheti a saját fúziós stílusát, a konyhája egyedi hangulatát! Mi bármikor szívesen segítünk ebben!

2015. november 25., szerda



A konyha világa, eredetét tekintve nagyon szorosan kötődött a természethez. Sok ételt eleve a konyhatéren kívül, nyílt tűzön készítettek el. Addig, amíg nem léteztek a különböző elrakási, tartósítási módszerek, mindig minden alapanyag, naponta frissen került a konyhánkban, ami biztosította, hogy minden pillanatban közel érezze magát a természethez a konyhaszemélyzete. A konyhák belsőépítészeti megoldásaiban is, a kövek és a természetes faanyagok domináltak. Így érthető, hogy ha a régebbi korok embereinek a konyha és az onnan kikerülő ételek, egyet jelentettek a természetközeliséggel, azzal, hogy teljes harmóniában vagyunk a minket körülvevő élővilággal. Ma már ezt az érzést, a túl iparosodott és technicizálódott világban egyre nehezebb elérni. 

konyhabútor
 

Vissza a természethez a konyhákban is


Hogyan varázsolhatnánk vissza ezt a világot a konyháinkba újra? Erre gyűjtöttünk össze pár belsőépítészeti ötletet, szigorúan a természetesség jegyében. Mindenki válogasson belőle kedve szerint.

A nyers kivitelezésű felületek, amiket szívesen megérint bárki, a természetközelségük miatt is magukon őrzik a készítők kéznyomát, ez a legjobb módja, annak, hogy teljesen környezetbarát térben érezhessük magunk. Ebben a természetes világban, ha érdes, egyenetlen egy felület pontosan ez jelenti az ember számára azt a környezetet, amiben mindig is otthon érezte magát és a civilizáció megjelenésével egyre többet vágyott. Ezek a felületek éles ellentétben állnak a legtöbb tükörsima, szögletes és fényes konyha arculattal.

A természetes anyagok világában, a semlegesség önmagában nem létezik. Nem elég önmagában azonban már az sem, hogy mesterségesen létrehozunk, valamilyen gyűrődést, vagy dudort az anyagok textúrájában. A természetesség mesterséges utánzata, sohasem hordozza magában azt, amit mi szeretnénk. Az imitált környezetben, annak utánzó volta miatt sohasem fogjuk magunkat úgy érezni, ahogy a friss és üde természetben. Így durván megmunkált, kézi erővel készített felületek igazából a természet organikusságát lopják a konyháinkba.

A falakra a leginkább ebbe a világba illően nyers kődíszítések kerülnek, vagy a durván, akár csak a fejszével, fűrésszel megdolgozott fafelületek illenek. A textúrák, amiket a konyhában használunk, szintén legyenek olyan anyagokból, amiken látszik a természethez való szoros kapcsolódás, lenvászon, vagy más természetes anyagból készült termékek. Az olyan anyagok, amiken pontosan látszik annak eredete, azok, amik megfelelnek, annak a környezetnek, amit a konyhánkkal kifejezünk, mindig az otthonosság érzését jelentik az embernek. 

konyhabútorok


Hogyan használjunk fémdekorációkat, a természetesség jegyében?


Fém eszközök és dekorok közül a természetességet, ahogyan azt már többször leírtuk a krómmal és acéllal szemben az arany, réz és bronz jelentik. Vannak azonban eleve, olyan fémes tárgyaink, konyhai eszközeink, ahol elkerülhetetlen ez a fémesség, ilyenek a mosogató, vagy a világítótestek. Ezeknél az egyedi motívumok, díszítések segítenek, amivel harmóniába hozható egy-egy ilyen tárgy a természetességgel. Így az alapvető koncepciónk és az elveink nem fognak sérülni, a díszítések és kiegészítők lesz a segítségünk, az elkerülhetetlen fémes tárgyak beépítésénél a természetes környezetű konyhába.

Sokszor van ugyanakkor lehetőségünk a konyhai térben a fémes felületeket kiváltani üvegmozaikokkal vagy csempékkel. A fényforrások burái, ha üvegmozaikokból készülnek máris könnyen érnek el ilyen hatást. Nézzük meg azt is, hogy ahol jól láthatóak a fémfelületek, a rögzítéseknél, vagy egyéb kiegészítőknél, azokra nem tudunk e a természetesség elveinek megfelelő csempéket ragasztani. Ezekkel a módszerekkel mindent, ami indusztriális lenne, száműzni tudunk a konyhánkból.

Amikor egy ilyen konyhába belép valaki, sokszor fogja el az az érzés, mintha valóban visszatérne az ősi természethez. A vendégeink és mi is nap, mint nap érezni fogjuk az erdők, mezők, vízpartok hangulatát. Igazán megéri hát egy ilyen konyhában gondolkodni.

 

konyhabútor

 

 

2015. november 11., szerda


A kifinomultságot jelzi egy konyhában, 2015-ben is, ha minden fekete. Elsőre talán meglepőnek tűnik, és sokan úgy gondolják, hogy nincs nyomasztóbb szín a feketénél, és hogyan kerülhet egyáltalán ilyen színű bútor a konyhánkba?  Azonban a feketének is, mint bármilyen más színnek rengeteg féle árnyalata van és a megfelelően kiválasztott fekete szín, igenis fenn tudja tartani az otthonosság érzését. 

fekete konyhabútor

Az otthonosság ugyanis egy harmonikusan és barátságos módon berendezett konyhát takar. A fekete szín annak mélysége miatt és mivel a mi kultúránk a gyászt kapcsolja hozzá, elképzelhetetlen, mint az otthonosság szinonimája. Ugyanakkor, ha jobban belegondolunk a divat, már régóta kihasználja a fekete univerzális hatását. A fekete ruhák rendkívül elegánsak és hétköznapi viseletként is rendkívüli módon adnak tartást az embernek. A feketébe öltözött hölgyeket, vagy urakat, magabiztosnak, okosnak és megbízhatónak tartjuk. Akkor miért ne lenne ugyanez elmondható egy teljesen fekete konyháról?

Bánj jól egy színnel a konyhabútoraidnál


A konyhánkban sem nyomasztó formában és mennyiségben jelentkezik a fekete, ahhoz, hogy valóban betölthesse egy konyha legfontosabb funkcióit. Legyen a konyha az a hely, ahol jó összeülni és együtt enni. Legyen a konyha a család energia központja!

A fekete színnel azonban nagyon finoman és megfelelő módon kell bánni ahhoz, hogy a konyhánkban ki tudja fejteni ezt a hatást. A polírozott fekete felületek például, sokkal lágyabbá teszik a színt, ugyanígy ha a bútorainkhoz matt fekete festéket választunk, akkor már az is sokkal barátságosabbnak tűnik. Ezzel párhuzamosan, az egyéb konyhai felületekben is használjuk természetes módon a feketét, így sokkal közelebb kerül hozzánk. A csempéknél például a természetesség, a fekete a föld színeket jelenti. A csempéinknél, padlólapjainknál a termékeny föld érzését kell sugallnunk. Ugyanez a földhöz közeli színmotívum jelenhet meg a konyhákban felhasznált textúráknál is. A föld a négy őselem egyike, ha ezt a földszín hatást jól tudjuk dekorációként felhasználni, akkor valóban sikerül elérnünk, hogy igazi energiaközpont legyen a konyha. Honnan is lehetne, többet erőt meríteni, mint ahonnan a természet is teszi, a földből.

fekete konyhabútor


A fekete tökéletesen természetes szín a konyhánkban


A fekete színre is igaz, hogyha teljesen természetes anyagokban nyilvánul meg, akkor sokkal barátságosabbá válik. Ilyen fekete anyagok lehetnek a természetes kövek is, amelyek szépen megcsiszolva gyönyörű látványt nyújtanak. Sőt ezeknek a köveknek a kerek és lágy formái kitűnően lágyítják azt a durvaságot, komorságot, amit a fekete színhez kötünk. A fekete matt, természetes és csillogó árnyalatai, így már olyan fényhatásokat jelentenek a konyhánkban, ami ezekben az árnyalatokban megnyilvánul, ami semmi mással sem összevethető.

Amennyiben alapanyagként kvarc követ használunk, annak természetes csillogása, s ahogyan visszaveri a konyhai világítótestek fényeit, szintén olyan elem, ami sokkal barátságosabbá varázsol egy konyhát. Természetesen, minden egyéb konyhai kiegészítőnk, akár az étkészleteink is lehetnek ilyen természetes fekete anyagokból állóak, így a minden mindennel harmonizál jegyében, a vendégeink el sem fogják hinni, hogy ennyi mindent ki lehet hozni egy fekete konyhából, egy fekete konyhabútorból.

Amennyiben igazán elegáns konyhára vágyik, akkor mindenképpen gondolkodjon el, hogy milyen lenne az Ön fekete konyhája, ehhez mi minden segítséget megadunk

fekete konyhabútor

2015. november 3., kedd


Az igazán tágas konyhák képei napjainkra egybeforrtak a jól megvilágított, egyenes vonalakat és pár alapszínt tartalmazó konyhák képével. Ezzel párhuzamosan a konyhabútorokat és a konyhákat, napjainkra túlzottan ellepték a geometrikus minták. Itt az ideje, hát újra visszatérni az elegáns minták régi világába. Ez egyfajta art deco hatás, ami újra magával hoz egy kifinomultabb stílust és elegánsabb tereket. A tágasság érzése ugyanis nemcsak a nagy alapterületű és belmagasságú konyhák sajátja.

konyhai dekor ötletek


 Megoldások a konyhai tér optikai bővítésére

Az ismétlődő minták a falon, vagy az élénk színek, segítenek elszakadni a hidegebb hightech és indusztriális világtól. A mintás csempék, vagy a falak dekoratív díszítése, mind-mind elszakad a fémes berendezési eszközök ridegségétől. A túlzott technikai jelenlét és az egységes, szögletes stílus, a nyílt és patyolat tisztaságot árasztó terek, sokak számára már inkább emlékeztetnek laboratóriumokra, mintsem konyhákra.  A finom, semleges színű minták, ezzel szemben már fel tudják hívni a figyelmet a divatos színekre.

Az amerikai típusú konyhák elterjedése, amely nagyobbra nyitotta a teret és így csökkentette a konyhaszekrények térszűkítő hatását, nagyon gyorsan elterjedt világszerte. Az ilyen típusú konyhákban a nagyobb ablakok és a tágas terek egy sor új lehetőséget biztosítottak, ahhoz, hogy tágas, fényes munkaterületek jöjjenek létre a túlzott sterilitás érzése nélkül.

amerikai típusú konyha

Dobja ki, a teret szűkítő berendezéseket


Ugyanilyen térnövelő hatású, amikor megszabadulunk a felső szekrényektől és helyette, amit itt tárultunk, ötletesen elhelyezünk a munkapulton, vagy a szekrények alsó részében. A nyitott polcos rendszer is segít abban, hogy sokkal tágasabb érzetet keltsen a konyhánk.

Használjunk minél több természetes anyagot, gránitot, márványt, mészkőt, ahol lehet, azok helyett az anyagok helyett, amik mesterségesek, mint a fémek és a műanyag. Ezekhez a kiegészítőkhöz jól illeszkednek a fa, vagy mésztufa székek. A friss növények is mindig távlatot kölcsönöznek a konyhánknak, ahogy a megfelelően elhelyezett fényforrások is, amik nem lehetnek térszűkítő sejtelmes hangulat fények, hanem sokkal inkább térkitöltő szerepük legyen. A teret a világos és megfelelő mennyiségű fényt árasztó csillárok, falikarok, a konyhaszekrénybe beépített lámpák növelik meg igazán.

Ezekkel a megoldásokkal, elegáns és tágas tereket tudunk létrehozni magunk körül, ami csak úgy sugározza a szabadság és ezzel együtt a jó érzések tömkelegét.    

konyhai dekor ötletek


2015. október 21., szerda



Ki ne játszott volna már el a gondolattal, hogy melyik korban élne a legszívesebben? S mindenkinek van erre egy, a maga számára tökéletes válasza. Nagyon sokféle korból tudunk válogatni, akár évszázadokat, vagy konkrét éveket megjelölve, amit igazán érdekesnek tartunk. Mindegyik kornak meg volt azonban a maga jellegzetes gasztronómiája és az ehhez kapcsolódó konyhai felszerelések. Amennyiben vannak valóban olyan korok, amik mindig is vonzottak, s úgy érzed, abban igazán otthon érezted volna magad, akkor a kortárs konyhatrendek lehetőséget nyújtanak arra, hogy megvalósítsd ezeket az álmaid. 

konyhabútorok

 Ott vannak a történetmesélő konyha típusok, és ott vannak, azok a trendek, amik számos régi ötletet felhasználva teszik otthonossá a konyháinkat. Milyen ötleteket meríthetünk az egyes korok konyháiból?

Az ókori görög és római konyhák


A régi görögök, étkezései igazából nagyon szerények voltak, a főétkezés, ami az ebédnek felelet meg, délután 3 óra tájban volt és kenyérből és húsból állt. A rómaiak ebéd ideje megőrizte ezt a hagyományt, hogy 3 óra körül rendezték és már valamivel bőségesebb volt és a bor sem hiányzott az asztalról. Ki ne hallott volna azonban a lucullusi lakomákról, hiszen az ókorban voltak, városok, ahol az ínyencek jóvoltából a szakácsművészet magas fokra emelkedett. Már ebben a korban is a kiváló szakácsoknak nagy hírük volt és a gazdagok egymással versengve igyekeztek őket a saját konyhájuk vezetésére megnyerni.

A rómaiak minden görög és hellén hagyományt tovább fejlesztettek, ami igaz volt a szakácsművészetre is. A császárság idejére a dúsgazdagok egyre többet szerettek volna a kulináris élvezetekből is. A köztársaság korabeli rómaiak főként kását és főzelékféléket ettek és ezeket a kenyérhez hasonlóan a ház nőtagjai készítették. Később, amikor egyre jobban elterjedt a szakácsok és a sütő emberek alkalmazása, az étkezések gyorsan a túlzó fényűzésig fajultak. Az ebédben ekkor már szerepet kaptak az előételek, ez általában osztriga, vagy tojás volt és ezt követték a szakácsok remekei, az egészben sütött vaddisznók, nyulak, malacok, galambok, kacsák, rigók, pávák és a tengeri halak egész sora. S már ekkor bevezették a desszerteket, így kialakítva a három főfogás koncepcióját. A desszertet a sütemények, gyümölcsök jelentették. 

konyhabútorok

 Mit is hasznosíthatnánk az ókori konyhákból, a mai konyhaberendezéseknél? A görögök és a rómaiak is, tároló edényekként főleg anyagedényeket, fazekas mesterek alkotásait használták. A rusztikus konyhák, vagy azok, amelyeknél figyelünk a padlók, csempék és a konyhai berendezés harmóniájára kitűnően tudják ma is használni ezeket az égetett agyag megoldásokat. A padlónk, a csempék és az edényeinknek ez az összhangja mindig is mediterrán hangulatot fog árasztani. A sütésre, főzésre nyílt tűzhelyeket használtak, amik rendszerint bekormozták a falakat. A nagyobb sülteket természetesen nyílt tűzön sütötték meg. A konyhai tűzhelyednél így ebből nem tudsz ugyan merítkezni, de ha a konyhai eszközeidet, olyan nyílt polcos rendszerben helyezed el a falakon, ahogy azt a görögök és a rómaiak tették, akkor már ismét be tudod kapcsolni az ő korukat egy éppen aktuális kortárs trendbe.

A középkor konyhája


A középkorban az étkezések már sokkal egészségesebbek voltak. A gasztronómia már figyelt arra, mely táplálékok igazán alkalmasak az emberek számára. A középkor embere is szeretett jókat enni és szerette a változatos, ízletes ételeket, ez azonban nyersebb külső formák között ment végbe, a római lakomákhoz képest.
A középkorban, a reneszánsz kezdetéig inkább csak maga az étel volt fontos, a tálalás, az evés, az étkezés módja nem. Azonban a reneszánsz terjedésével, ami óriási robbanást jelentett a művészetekben, az étkezések szokásrendje és etikája is kezdett kialakulni, sokkal nagyobb élménnyé avatva a közös együtt evéseket.

Ezekre a szabályokra azért is volt szükség, mert a közös volt a tál, ami az asztal közepén helyezkedett el, s ki-ki az ujjaival vette ki tányérjába a húsdarabokat. Asztalkendő még nem volt ekkoriban, s tudjuk, hogy az előkelő urak a zsíros ujjaikat az apródok hajába törölték, a lakoma végeztével, pedig megmártották kezeiket a mosdóvízben. A leveses ételek számára a kanál használata elég korán divatba jött, de a középkor a villát még nem ismerte, kése azonban minden valamirevaló vendégnek volt, amivel a kivett húsdarabokat fel tudta vágni.

A középkori konyhák nyílt tűzhelyei fölé már kéményeket és füst elvezetőket építettek. Ezeknél a vasedényekben, vagy nyílt tűzön való sütés igazi látványosság volt, amit bármelyik nagyobb étterem látványkonyhája megirigyelhetne. A jóval nagyobb, a főzést, sütést előkészítő asztalok is jól illeszkednek a mai konyha szigetek trendjébe. A fém edények dekor hatását, főként a rézedényeik segítségével már jól kihasználták a középkori konyhákban is, ugyanúgy, mint napjainkban.

konyhabútorok
 

A klasszicistakor konyhái


A kifinomult ízlés jelenként, a középkort követően a tizenhetedik században jelennek meg azok az étkészletek, amik az étkezés rendjének valódi értelmet adtak.
Amikor a villa megjelent az asztalokon, ebben az időben még igen sokáig csak a legelőkelőbb házak fényűzése volt. A többiek ugyanúgy a kést és a kezüket használták. Az első villák aranyból, ezüstből, elefántcsontból készült igazi remekművek voltak. Eleinte csak a különösen bő mártásos húsok evésénél használtak villát. A villa, a gyorsabb elterjedését igazából a divatnak, a széles fehér körgalléroknak köszönheti, a divatnak hódoló urak és hölgyek szalvéta és villa használata nélkül ugyanis evés közben mindig összepecsételték ezeket.

Az udvarok négy étkezése közül, ekkor már az estebéd volt a legfontosabb, ami három és hat óra között ment végbe. Ilyenkor a fényűzés volt a legfőbb szempont, ami a terítésben, az asztal feldíszítésében nyilvánult meg. Felrakták a díszes, drága asztalterítőket, a metszett üvegeket, virágokat, s az asztal közepén rendszerint valamilyen ötvös műremek állt. Ezek az asztali díszek igen változatosak voltak, várak, hajók, kis kertek, aranyozott hegyek, ahol élő madár énekelt. A terítés és az étkező asztal körüli díszítések a mai kor szellemének is teljesen megfelelnek. Amennyiben igazán egyedi és különleges az étkészletünk, akkor ne rejtsük el a konyhaszekrény mélyére azt, a polcos rendszerben elhelyezett étkészletek nagyon szépen díszítik a konyhánkat. A vázák és egyéb kiegészítők is jellegzetes díszei a kortárs konyha dekorációknak. Ma már a különböző fém elemek dekor hatását is jól ki tudjuk használni a XXI. század konyháiban.

Ezzel azonban a konyha és az étkezés területe, természetesen a főúri körökben elvált egymástól. Míg a konyhák megőrizték a funkcionalitásukat, a fatüzeléses tűzhelyek feletti edényekben levesek, mártások készültek. Míg a nagyobb teret betöltő nyílt tüzeken, a középkori technológiának megfelelően, óriási kürtők vezették el a füstöt, a frissen sülő húsok felől. E korban míg a konyhákban a funkcionalitás, addig az étkezőkben a pompa és fényűzés volt jelen.

konyhabútorok

A romantika korának konyhái


A 19. század derekáig az étkezési szokások jelentősen eltérőek voltak az egyes társadalmi rétegekben, az úri-, a polgári- és a paraszti rétegek mást és más körülmények között ettek. Ez volt az a történelmi időszak, amikor egyre rohamosabb tempóban terjedt a modernizáció.  A 18-19. századi nemesség körében egyre gyakoribbá váló utazások hatására a nemzetközi gasztronómiai trendek megjelentek az egyes nemzeti kultúrákban. Az egész korszakot a konyhakultúrák keveredése jellemezte, és éppen ennek táptalaján, a romantika, amely felfedezi a népi embert és a természet közeliséget, fejlődött a nemzeti büszkeség, amely segítette az egyedi vonások felerősödését a konyhaművészetben.

A 19. században egyre jobban elterjedő vendéglők, még hazánkban is rendszeresen ötfogásos menüt kínáltak: húsleves – főtt marhahús, mártással – becsinált vagy főzelék feltéttel – főtt tészta – sült húsos fogás, ebben a sorrendben. Ezen kívül még választani lehetett előételt, csemegefogásban sajtot, gyümölcsöt, továbbá kávét, csokoládéitalt, teát, limonádét és természetesen bort.

1790 táján a nemzeti sajátosságokkal érvelő nemzeti politikai ellenállás egyik jelképéül választotta a gulyás/pörkölt/paprikást, ami az étel gyors közép-európai megismertetéséhez vezetett, mint hungarikum az elit kultúrában. Az egyre többféle fogás és kultúra keveredése indította el azt az evolúciót a konyhákban, ami még ma is tart. Egyrészt mindenki egyedivé, a saját világának megfelelővé igyekszik tenni a konyháját. Ma már ez nem nemzeti, hanem a családok, az egyének szintjére lebontva zajlik.

Az egyre többféle fogás és a színes konyhakultúra, ugyanakkor szükségessé tette a konyhai eszközök számának növekedését. A sütés és főzés sem nyílt tűzön zajlott már, hanem külön épített, vagy öntött vas tűzhelyek készültek, ahol elvált egymástól a főzés és sütés. A tálaláshoz, a sütéshez, főzéshez szükséges eszközök száma annyira meg növekedett, hogy a nyitott polcos rendszereket, egyre több konyhaszekrény váltotta fel. Ma éppen ezért, e sokféle stílusból egyéni ízlés szerint nagyon sok minden választható, csak mondja el nekünk melyik korszak jegyeit szeretné viszont látni a teljesen modern új konyhabútorában. 

konyhabútor

2015. szeptember 22., kedd



Számos kéznél lévő lehetősége van egy háziasszonynak, egy családnak, arra, hogy új életet leheljen a konyhájába. S ezek az apró ötletek segítenek abban, hogy kipróbálja pontosan, hogy mit szeretne akkor, amikor majd teljesen új arculatot kölcsönöz a konyhának. Az időtálló trendek, amelyek meghatározzák az emberek életét, mindig segítenek ebben.

A konyha ugyanis az a hely, ami összegyűjti és ápolja a családi hagyományokat. Ezekhez mindig a legjobb a tiszta vonalakra és a hagyományos funkciókra koncentrálni. A családoknál ugyanis mindig a konyha volt a középpontban. Ehhez nyugodtan nézze végig, milyen a konyhabútora most és gondolja végig, mik lehetnek azok az egyszerű dizájn elemek, amelyek mindig otthonos hatást keltek. Olyan családias dekorokra gondoljon, amelyek jól működnek mind a klasszikus mind a kortárs dizájnnal. 

konyhabútor

 Színes mozaikok és a rusztikusság



Sok színes apróság van, amelyet jól felhasználva, vagy elhelyezve a meglévő felületeken, minden új színben ragyog majd. Az üveg mozaikok kifejezetten ilyen díszítő elemek. Ezek lehetővé teszik a könnyedséget és a személyességet. Vásárolhat teljes üvegmozaik képeket is, amivel színesíti a konyhafalakat, vagy díszíthet vele más felületeket, használati tárgyakat is. Kifejezetten hangulatos tud lenni, egy jól elhelyezett mozaik üveglámpa is.

konyha trend

 Használjon melléjük, olyan kiegészítőket, amelyek régimódi meleget sugároznak a konyhában, a rusztikus stílusnak kedvezve így. Azonban ehhez a stílushoz elegendő az is, ha bizonyos helyeken függőleges faburkolatokat helyez el, vagy ilyen stílusú bútorokat. Olyan faburkolatokat, amik magukon hordozzák az idő nyomait, vagy olyan kisebb bútorokat, amelyek még tömörfából készültek, s ez látszik is a megjelenésükön.

konyhabútor
A függőleges vonalú kiegészítők hozzáadása ugyanis mindig egyedi megjelenést biztosít a konyháknak. Ezek a függőlegesek vezetik a szemet, és így energiát adnak már korán reggel, amikor minél előbb ki kell nyitni a pilláinkat. A falapok függőlegesét lehet a falra fúrni, akár üzenő falként, vagy családi fotók hátteréül használni, de sok ilyen típusú bútor beszerezhető és felújítható is. Abban a pillanatban, ahogy ezek a rusztikus elemek megjelennek a konyhában, sokkal mozgalmasabbá válik minden, megtelik a terünk történetekkel, különösen akkor, ha semleges vagy egyszínű most a konyhánk.

Csempékben is találunk már ilyen fahatású csempéket, amik egyre több lehetőséget kínálnak.  Mint ahogy a különböző színes motívumok, amelyek újraértelmezik a fehér konyhákat is.  A semleges színek, ugyanis egyre inkább háttérbe szorulnak, de a dekor kiegészítőkkel teljesen más arculatot kaphat a konyhánk, amiben addig a homogén színek uralkodtak.

Szezonális dekor elemek



Ezek nem meglepő módon, lehetnek a jól elhelyezett szezonális zöldségek is, amik mind tükrözik az adott évszakot és számos, arra az időre jellemző színt lopnak az otthonunkba. Igazán gazdag és változatos színeket jelenteknek ősszel a sütőtök narancssárgája, a színes zöld és mélykék, vagy bordó szőlőfürtök. Ugyanilyen jól mutatnak a sárga körték, piros almák, de a kései mély színű paprikák, fűszernövények is, amelyeket gyümölcsöstálakba, kis edényekbe rakva máris hangulatossá tesszük a konyhánkat. Ráadásul ezek a dekor anyagok táplálják is a konyhánkat, könnyedén elérhetőek, ha főzni akarunk valamit, s ha elfogytak hozhatunk be újakat a kertből, vagy szerezhetünk be a piacról, ezzel is állandóan frissítve a konyha hangulatát. 

konyhai bútorok
 



Használhat még díszítőként jól elhelyezett kerámiákat, porcelánokat, üvegeket és természetes köveket. Ezeket megfelelően elhelyezve szintén újabb színek kerülnek a konyhánkba. Azt javasoljuk ugyanis minden háziasszonynak, családnak, hogy ezekkel az apró ötletekkel frissítse fel mindig a konyhabútorait és a konyhaterét. Amennyiben folyamatosan mozgásban van ugyanis a fantáziánk a konyhánk arculatával kapcsolatban, mikor megérik a teljes változtatás igénye, akkor már sokkal könnyebb lesz eldönteni, milyen stílus és színek azok, amelyek között mindenki a családból jól érzi magát.  

konyhabútor

2015. augusztus 13., csütörtök


A konyháink legnagyobb felületét a falak és a padlók adják, mégis ezek azok a területek, amikről sokkal kevesebb szó esik. A legnagyobb felületek azonban nemcsak hátteret adnak a konyhabútorainknak és a konyhai eszközeinknek, hanem valóban fontos és meghatározó elemei a konyhánknak, ha megfelelően kihasználjuk ezeket. 

konyhai burkolók
 
Konyha Padló

2015-ben éppen a konyhák padlói az egyik olyan terület, aminek burkoló anyagai, azok mintázata, a padlón megjelenő dekor ötletek révén fontos szerepet töltenek be a konyháról kialakított összképben. A teljesen kortárs technológiával készülő, nálunk még kevésbé ismert úgynevezett konyhai porcelán kerámia padlók számtalan ehhez hozzájáruló dekor ötletet rejtenek magukban.  A porcelán ugyanis természetes része az étkészletek és tároló edények révén a konyhánknak. A híres porcelánokat mindenki felismeri egyedi kidolgozású mintázataikról. Éppen innen eredhet az ötlet, hogy ez a különleges mintázat, annak a gazdagsága, miért ne alkothatná a konyhapadlónkat is, sokszorosára növelve ezzel konyha esztétikai értékét.  
 
konyhaötletek

konyhai porcelán padló
Konyhai porcelán padló - Forrás: aliexpress.com



















 

Külföldön már számos helyen nagyon népszerű ezeknek a csillogó és egyedi felületeknek a választása a konyha kivitelezésénél. Azok számára, akik szigorúbb költségvetésből gazdálkodnak, sem elérhetetlenek már az ilyen hatású kerámialapok. Az ilyen hatású padlóburkolók különböző színekben, mintákban és textúrákban megtalálhatóak számos hazai üzletben is. A porcelán padlók is mindaddig eltartanak, mint más konyhai padló termékek. A finom porcelán felületek eleganciája azonban páratlan.

Ugyanilyen egyedi tud lenni a szintén egyre több helyen népszerű rozsdamentes acél konyhai járólapok. Ez típusú járólap nem annyira a finoman kidolgozott étkészletekkel harmonizál, hanem inkább a modern konyhai eszközeinkkel. Ez a típusú padló erőt és tartósságot kölcsönöz a konyha képének.

rozsdamentes acél konyhai járólapok
 
Számos konyhában felbukkan a laminált parketta is, amely színes faanyagaival inkább a konyhabútorokkal tud harmonikus képet alkotni. A laminált parketta, vagy a színes hajópadlók mindig melegséggel töltik meg a konyhákat, hisz a fahatású dolgokban mindig megbújik a természetesség, a természet közelisége.


laminált parketta a konyhában


Konyhafalak

A falakon természetesen még ma is a csempe a legdominánsabb burkoló anyag. A sokféle dekor hatású csempék mellett már megjelentek a színes fugázó anyagok is, amelyekkel még inkább tudjuk fokozni a vizuális hatást.

Csempékből, akár konyharészenként is választhatunk más és más stílusú, de egymással harmonizáló megoldásokat. Színes csempékkel a háttérben egy mosogató is más hatást kelt, még talán szórakoztató is lesz így a mosogatás. A csempék sokszor kontrasztos színeikkel kiemelik a konyhabútorainkat, vagy más egyedi megoldásokat a konyhánkban.

csempe a mosogató mögött

Nyugodtan használhatunk a konyhai festett felületeken bátor színárnyalatokat, amivel feldobjuk a konyha hangulatát. Többször említettük már a textúrák, a konyhai tapéták térhódítását is, amik szintén egyedivé és különleges felületekké teszik a konyhák falait.  A cserép anyagok és az azokból készült falburkolók is számos helyen megjelennek, mint természetes alapanyagú dekor elemek. Ezek a cserép burkolók is kiváló hangulatteremtő hatással bírnak, köszönhetően a földanyagoknak, amiből erednek.

cserép burkoló a konyhában

A konyhákban ma már a legnagyobb felületek, mint a padló, vagy a falak sem csak egyszerű háttérként funkcionálnak, hanem nagyon komoly szerepük van abban, hogy mit kívánunk tükrözni a konyhánkkal. A falak, a padlófelületek is mind-mind egyre több olyan lehetőséget kínálnak egyedi burkolataik segítségével, amivel elérjük, hogy minél otthonosabban, jobban és esztétikusabban érezzük magunk a konyháinkban.

2015. július 19., vasárnap



Hogyan válasszunk fémkiegészítőket a konyhabútorainkhoz?


Alapvetően a fémkiegészítők sokféle módon alkalmazhatók a különféle színű konyhákban is, de igazából a fehér az egyik olyan, mindig megújuló "semleges" szín a konyhákban, amihez bátran választhatunk bármilyen fém kiegészítőt. A fehér konyhabútor, ugyanis mindig egyszerű, tiszta és rendezett környezetet teremt, amibe a konyhai készülékek, jól belesimulnak.

konyhaszekrény


 Metál vagy szürke konyhaszekrények


A konyhában alkalmazott acél, króm fémek színe többnyire szürke. A szürke szín azonban nem éppen a legfrissebb és legújabb lakberendezési trendek része. Az elmúlt néhány évben, a szürke szín már sokféle átalakuláson esett át, épp a konyhai gépeknek és eszközöknek köszönhetően, s ma már így egy viszonylag biztonságos választás 2015-ben is.

A fehér és szürke színek együttes használata nagyon erős hatást fejt ki, sokkal jobb választás, mint a bézs, a khaki és homok sárga, amik annyira elterjedtek az elmúlt évtizedekben, a hozzájuk használt fémkiegészítők révén. A szürke szín azért is előnyös, mert csillogó szürke eszközöket tudunk melléjük használni a konyhánkban. Az egyedi fémfelületek alkalmazása, ugyanis már a legújabb trendek része. A fáradt, unalmas tereket gyorsan fel lehet dobni néhány metálfényezéssel bíró konyhaeszközzel, konyhai kiegészítővel. Ezt különösen akkor érdemes alkalmazni, ha valaki nem tud most teljes konyhai átalakításban gondolkodni. Egy friss festékréteg, egy jól elhelyezett metál fényes kiegészítő csodákat tud tenni, hogy új fényben ragyogjon a konyhája.

konyhabútor


Az olajdörzsölt fémek a konyhában

Számos régi fémkiegészítőt, csapot, fogantyúkat lehet újra trendivé és csillogóvá varázsolni. Az úgynevezett olajdörzsölési technológia, amihez sok helyen lehet megfelelő alapanyagot kapni, ezeket az általában bronz fémfelületeket újjá és csillogóvá varázsolja. Ezeknek az olajdörzsölt bronz felületeknek, sok helyen találhatunk ki külön funkciókat a konyha és fürdőszoba berendezési tárgyai között, mint a csapok, fogantyúk és gombok. Lehetnek ebből, akár konyharuha, vagy törölköző tartók is. Ezek a bronz fémanyagok megfelelő belső felületekkel, például a téglával, kitűnően mutatnak.  Amennyiben ezeket az olajdörzsölt bronz felületeket túl erőteljesnek érzi, akkor választhat csiszolt nikkel vagy króm kiegészítőket is helyettük.

fémkiegészítők a konyhában


Melegséget sugárzó konyhai kiegészítők

A rézszínű konyhai eszközök és alkatrészek melegséget és szépséget sugároznak. Amennyiben úgy találja, hogy a konyhájában szüksége van valamilyen meleg díszítésre, akkor a meleg színű fémek jelentik a megoldás kulcsát. Az ezekkel az eszközökkel díszített konyhák melegek és hívogatóak lesznek, a belső ragyogástól, amit ezek a tárgyak kölcsönöznek nekik. Egy másik kreatív ötlet lehet, ami fokozza a vizuális érdeklődést, ha hideg és meleg fényvisszaverő fémeket használ ugyanabban a térben. Itt lehet ötvözni a csillogó sárgaréz vagy vörösrézt, a krómmal, vagy acéllal.

konyhaszekrény


Fehér vagy színes mosogatók


Természetesen a fémek díszítő hatása a mosogatókra is kiterjed. Ebbe a tendenciába, amit a meleg fém színek, mint a réz és bronz jelentenek, hogyan illik bele egy normál rozsdamentes mosogató? Szerencsére ma már ezekhez a kiegészítőkhöz illő színes mosogatókból is sokat találunk. Természetesen a bronzszínű berendezési tárgyakhoz sehogy sem illik egy rozsdamentes mosogató, ilyenkor is a fehér, mint a konyhabútorok alap színénél tökéletes választás lesz.

A konyhákban is zajlik jelenleg a fémkiegészítők hatásának újbóli felfedezése. Így sokszor ezeknek a fémkonyhai eszközöknek a beszerzésével, egy-egy kiegészítő használatával, vagy a mosogató cseréjével már tökéletesen új hatást tudunk elérni a konyhánkban. S különösen nyáron, ezek a fémkiegészítők csodálatosan csillognak és árasztanak belső fényt a konyhánkban. Ezen a nyáron nyugodtan használja ki a konyhája arculatának frissítésére ezeket a fémkiegészítőket.
 
konyhai mosogató


Keresés a blogban

Kövess minket

Otthon dekorációs tanácsok, ötletek - Feliratkozás

* Kitöltendő mező

Népszerű Bejegyzések

Feliratkozom az aktuális Bútor belsőépítészeti Hírekre

* Kitöltendő mező
A blogban szereplő cikkeket felhasználni csak a blogra való hivatkozással lehetséges. Üzemeltető: Blogger.