A következő címkéjű bejegyzések mutatása: konyhabútor ötletek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: konyhabútor ötletek. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. október 1., szombat



konyhabútor tervező
Korunk számtalan kéznél lévő technikai lehetőséget kínál. A telepíthető és online alkalmazások, programok a teremtés, a gyors tájékozódás lehetőségét kínálják fel nekünk. Ugyanakkor a felületességre is hajlamossá tesznek minket, s megelégszünk rész megoldásokkal is ezek révén. A szoftverek, az alkalmazások és azok használata, ugyanis nem teszi elérhetővé azt a tudást, amire az egyes területeken szükségünk van. A megfelelő elmélyült tudás és tapasztalat nélkül végül is csak irányokat jelölhetünk ki ezek segítségével.

Egy-egy szoftver alapos ismerete, ma már egy-egy szakmát is jelent. Ezekben a programokban való jártasság azonban nem nélkülözheti a valódi szakmai tapasztalatot, mert akkor nem tudjuk kiaknázni a bennük rejlő lehetőségek maximumát. Ilyen a konyhabútor tervező program is. A konyhabútor tervező program használatához, előbb jól képzett konyhabútor tervezőnek kell lennünk.


Konyhabútor tervező, megfelelő szakemberrel



konyhabútor tervező
Találhatunk olyan programokat, amikkel elemeket egymás mellé rendelhetünk, színeket kiválaszthatunk és végül is kapunk egy végeredményt, amit mivel, akár mi magunk kattintgatunk össze, sokkal vonzóbbnak látunk, mint az valójában. Ilyenkor ugyanis nem a saját elképzeléseink, hanem a konyhabútor tervező szoftver lehetőségei, annak alkalmazhatósága vezet minket. Így végül, olyan konyhabútor tervet kapunk, ami látványra lehet tökéletes, de nem illeszkedik azokhoz az előzetes elképzelésekhez, amivel odaültünk a konyhabútor tervező elé.

Emiatt érdemes eljönni hozzánk a HB Bútor Belsőépítészeti Stúdióba, mert mi a konyhabútor tervezésnél azokból az elképzelésekből, megjelölt stílusból indulunk ki, amit a megrendelőink elmondanak nekünk. A konyhabútor tervező program csak egy eszköz munkatársaink kezében, amivel megvalósítják az ügyfeleink elképzeléseit. Egy szakember kezében a konyhabútor tervező segítségével, olyan konyhabútor látványterve születik meg, ami méreteiben, funkcióiban és stílusában is tükrözi mindazt, amit előzetesen elvártunk a konyhabútorunktól.

Ezek helyett az online elérhető konyhabútor tervező szoftverek helyett inkább érdemes, olyan fotókat keresni a neten, nézni lakberendező magazinokban, ami illeszkedik az elképzeléseinkhez. Ezeknek a fotóknak az alapján a konyhabútor tervező kollégánk tökéletes megoldásokat fog kínálni, amiket ráadásul utána meg is valósítunk Önöknek.


konyhabútor tervező

2016. szeptember 1., csütörtök


Az, hogy végül is mit tartunk olcsónak, vagy mi lesz olcsó, nem egyértelmű meghatározni még egy konyhabútornál sem. A legtöbbször mindenki végigmegy azon az úton, ahol végül megtalálja azt a konyhabútort, ami igazából megéri a számára. S ami igazából megéri nekünk, az a konyhabútor, amelyik valóban megéri az árát, az a konyhabútor olcsó.

olcsó konyhabútor
 
Először általában az elemes, a magunk által összeszerelhető konyhabútorokat tartjuk olcsónak. Azért gondoljuk így mert, egy szakember munkáját az asztalosét, aki összeszerelné nekünk megspóroljuk. Az összeszerelést, ugyanis nekünk magunknak kell megcsinálni. Sokszor azonban menet közben derül ki, hogy ez mennyire fáradtságos munka. Amikor felcserélünk esetleg elemeket és vissza kell bontani, amikor egy csavar sehogy se akarja megfogni azt az elemet, amit meg kéne. S aztán ott lesz a végeredmény, ami a fotókon látotthoz, vagy a kiállító térben látotthoz képest sem az igazi. Ez végül is egy olcsó konyhabútor volt, de mire összeszereljük és nagyjából kitöltjük a rendelkezésre álló helyet – mert pontosan, akkora méretűt nem fogunk találni, mint amilyenre nekünk szükségünk van, akkor megelégszünk ugyan az eredménnyel, ennyi pénzért, de megfogadjuk, hogy legközelebb más milyen konyhabútort választunk.


Az olcsó konyhabútor és az idő


Amennyiben az összeszerelhető olcsó konyhabútort, ami idővel egyre sérülékenyebb, hiszen könnyebb, jobban szállítható, így kevésbé strapabíró elemekből áll, meguntuk, akkor inkább úgy igyekszünk konyhabútort választani, hogy azt láthassuk előre teljes egészében, készen. Ne nekünk kelljen összeszerelni, hanem az már összeszerelt állapotban legyen, így a szállító munkások pontosan a helyükre teszik és nincs vele több gondunk. Azonban itt is felmerül a méret probléma, ugyanakkorát, amennyi helyünk nekünk van nem találni. Így a falak mellett lesznek hézagok, vagy úgy kell forgatni az egyes részeket, hogy éppen beférjen. Ezek a tömbökből álló bútorok később meg fogják viszont nehezíteni a rendszeres takarítást. Egy ilyen készen vásárolt konyhabútor választásnál, már jobban ki tudjuk választani a számunkra megfelelő anyagminőséget, így az tartósabb is lesz. A konyhabútor funkciói, lehetőségei, elrendezése adottak, amikkel meg kell tanulnunk együtt élni és nem a mi szokásainkhoz igazodnak, hiszen tömeggyártásban készült. Így valamiképp ez is egy kompromisszumos megoldás, mert a konyhabútor lehetőségeihez kell nekünk alkalmazkodni, azt megszokni.

olcsó konyhabútor
 

A konyhabútor, ami igazából olcsó


A pontosan az adott helyre, konyhába tervezett konyhabútoroknál viszont nincsenek ilyen jellegű problémák. A rendelkezésre álló teret a legtökéletesebben fogja kihasználni és mind azokat a funkciókat tartalmazni fogja a konyhabútor, amire nekünk szükségünk van. Így a konyhabútoron nem lesznek olyan felesleges megoldások, amelyeket a bútorral együtt kaptunk készen.

Ráadásul az egyedi tervezésű konyhabútoroknak az áránál is jóval nagyobb lesz a mozgásterünk. A rendelkezésre álló hely és a számunkra fontos funkciók adottak, de a konyhabútor minden egyes elemének az anyagminőségét mi tudjuk meghatározni. Így a rendelkezésre álló pénzügyi kereteinket nem fogjuk túllépni, mégis egy olyan konyhabútort kapunk, ami igazodik az adott konyhához és a mi életvitelünkhöz. Mivel a pénzügyi kereteket nem léptük túl és a minden elemében a számunkra legmegfelelőbb bútort kaptuk, így azt mondhatjuk, mégiscsak egy ilyen konyhabútor, az igazán olcsó konyhabútor, mert tartós lesz, hosszú ideig szolgál minket, olyan módon, ahogy azt előre elterveztük.

http://www.belsoepiteszetistudio.net/p/ajanlatkeres.html


2016. augusztus 1., hétfő


A konyha, a lakás lelke. A lélek szavunk, pedig a légzéssel rokon. Az az életet, a teret, a levegőt jelenti, ami táplálja a testet. A leggyorsabban levegő nélkül veszünk el. Ugyanakkor a lélek, a személyiség anyagtalan hordozója a testben. A konyha ennyi mindent testesít meg a lakásban, táplálja a családot, közösségi teret biztosít, s nemcsak a családnak, hanem azok vendégeinek is.

konyhabútor

A konyhabútor viszont a konyhánk lelke. Így a lakás középpontjának, a középpontja. A konyhabútor nélkül megszűnne az élet egy lakásban. Pontosan mivel kiemelt jelentősége van a konyhabútornak egy otthon kialakításánál, ennek megfelelő szakmai hozzáértést és munkát igényel a megtervezése és kivitelezése.
                            

Egy konyhabútor több, mint gondolná


A konyhabútornak ugyanis tükröznie kell az adott család szellemiségét, hiszen ez az otthona magja, a lélek központja. Emiatt a szokásainknak és ízléseinknek megfelelő konyhabútor választása sokkal fontosabb, mint gondolná. Mind azokat a funkciókat kell tartalmaznia, ami a család táplálásához szükséges. Olyan közösségi életet kell teremtenie, ami megfelel az életvitelünknek. Ugyanakkor olyan esztétikai funkciót kell betöltenie, ami minden egyes alkalommal jó érzéssel tölt el minden egyes családtagot.

konyhabútor
 
A családi tűzhely kifejezés is pontosan jelzi milyen jelentősége van ma már a konyhabútornak. A tűzhely ugyanis a beépíthető készülékeknek köszönhetően ma már szerves részét képezi a konyhabútornak. Sőt számos más olyan eszközt is tartalmaznia kell, ami a modern élet elengedhetetlen része egy mai konyhabútornak.

A sok modern beépíthető készülék és egyéb háztartási eszköznek köszönhetően a konyhabútor ma már egyfajta technikai központ is, irányítópult, amelynek vezérlése a házigazda, vagy háziasszony feladata.


Legyen e filozófiának megfelelő konyhabútora


A konyhabútor megtervezése és kivitelezése, így nem csupán praktikus kérdés, hanem fontos választás, az otthon központjának a megalkotása. Ennek megfelelően nagyon sokféle szempontot kell egyszerre mérlegelni. A készen kapható, vagy összeszerelhető konyhabútor kiválasztásánál is rendkívül fontos, olyat találnunk, ami a szükséges funkciók nagy részét tartalmazza, amire szükségünk lesz és hangulatában, kivitelezésében illik ahhoz, ahogyan a életünket, az otthonunkban elképzeljük.

Az egyedi tervezésű konyhabútorok, amilyeneket mi is készítünk az ügyfeleinknek, ilyen szempontból teljes egészében képesek megvalósítani egy család, egy lakás tulajdonos elképzelését. Itt minden funkció és megjelenés annak megfelelően kerül kidolgozásra, ahogy a család életvitele és szépérzéke elvárja. Konyhabútorban emiatt érdemes kifejezetten a HB Belsőépítészeti Stúdiót választani, mert mi minden részletre figyelünk, annak érdekében, hogy a konyhabútora valóban az otthona lelke, az otthona központja legyen.

konyhabútor

2016. június 8., szerda



A régi magyar paraszti portákon is, akinek csak módja nyílt rá, különválasztották a nyári melegben való sütés-főzés helyszínét, a téli időszak benti ételkészítési módjaitól. Télen a sütésből származó hőt, bent tartva a konyhákban ugyanis a fűtési feladatok jó részét is megoldották. Nyáron viszont a nagy melegben a lakóépületben rekedt hőség lehetetlenné tette volna az esti nyugodt pihenést is. A külön nyári konyhaként épített kisebb épület, azonban nem csak nyáron, a jó szellőzési lehetőségek miatt került kihasználásra, hanem télen is a disznótorok idején kitűnő helyszínéül szolgált a hús feldolgozásának.

nyári konyha

Mai modern konyháinknál már nem választjuk ennyire látványosan ketté a család téli és nyári időszakban történő táplálását, a nekik való főzést. A konyhai berendezések világa, a páraelszívók, a légkondicionálók lehetővé tették, hogy télen-nyáron egyformán használjuk a konyháinkat. Azonban a nyári hőségben ki ne szeretne kiülni az árnyas szabadba és ott enni, a benti étkezések helyett.

Konyhák a teraszon és a kertben


A kerti kiülők, a nagyobb teraszok, azonban sok egyedi lehetőséget teremtenek arra, hogy a mai modern kor nyári konyháit mi is megvalósítsuk. A nyári ételek slágerei a grill ételek, a friss saláták és a hideg italok, házi limonádék, behűtött borok, sörök. A grillezés a húsok, kolbászok, halak elkészítése azonban erős füst és illathatással jár. Amennyiben lehetőség van rá, a teraszokra épített grillek, vagy mobil grillek, pontosan ezeket a nyári szokásokat támogatják. A friss saláták és hideg italok elkészítéséhez viszont fontos, hogy legyen kisebb hűtő és egy vizes blokkszámára is hely a teraszon.

A grillezéshez, pontosan ezért a kerti pavilonokban, vagy a teraszokon, ugyanúgy ki kell alakítanunk egy mini nyári konyhát, hogy igazán élvezhessük a nyarat. A mini nyári konyhánk stílusa természetesen legpraktikusabb, ha a nyár és az otthonunk hangulatához igazodik. Itt a konyhamegoldásokat a rendelkezésre álló kisebb térhez kell igazítani. Ez igazi szakértelmet kívánó kihívás minden bútorkészítő mester számára.

nyári konyha


Sőt a nyári hangulatok és nyári konyhákra még inkább jellemző nyitott terek kialakításánál, fontos abban is gondolkodni, hogy a nyár véget értével, a kinti bútorainkat, eszközeinket jó állapotban megőrizhessük a télen át.  Ezért fontos szempont a nyári konyháknál, hogy a nyári nyitott szekciókat, a rossz idő közeledtével gondosan el lehessen zárni. Oly módon kell tudni a grilleket, hűtőt, vizes blokkot bezárni, hogy a téli hidegek és a nyirkosság ne okozzon bennük kárt. Ehhez pontosan figyelembe kell venni az adott pavilon, terasz adottságait.

Valósítsa meg nyári, vagy kerti konyha álmát


Ahhoz, hogy gondtalanul teljen a nyár és élvezhessük a modern nyári konyhák kínálta lehetőségeket, készíttessünk egyedi nyári konyhákat, amik alkalmasak baráti, családi összejövetelekre, grillezésre, kerti partikra. Azonban fontos hosszú távon gondolkodni a nyári konyhák kialakításánál. Ehhez kérje bátran bútor belsőépítészeti stúdiónk segítségét.

nyári konyha

2016. január 11., hétfő




A konyháknál és a konyhabútoroknál is megfigyelhető, hogy mivel egyre többféle trend és stílus található meg a belsőépítészetben, ezért egyre nehezebb egyetlen mellett letenni a voksunk. Mivel nehéz a választás, pontosan ezért kerülnek egyre jobban előtérbe az úgynevezett fúziós megoldások, amikor bárki a különböző stílusok ötvözésével alakíthatja ki a saját konyháját. Ilyenkor lehetőség van arra, hogy minden egyes stílusból összeválogassuk azokat az elemeket, amelyek tetszenek nekünk. Ezután szakemberek segítségével, pedig a konyhabútorunkban ezeket a különálló elemeket, egységes egésszé tudjuk összegyúrni, úgy hogy valóban praktikus és esztétikus legyen a végső megoldás.

Az átmeneti stílusokban a kortárs dizájn trendek mellé, be tudjuk olvasztani az igazi klasszikus konyhabútor megoldásokat is. Erre hozunk egy-két példát: a meleg fa alapanyagokat keverhetjük, többek között a rozsdamentes alkotóelemekkel és a klasszikus vonalakkal. A fa elemeket a modern színekben gazdag világgal is összehangolhatjuk, hogy ezek az alkotó elemek valahol a középúton találkozzanak és létrejöjjön egy egyedi átmeneti dizájn.

fúziós stílus

A konyhák legnagyobb dekor felületei


A konyhákban használt csempék és padlólapok is nagy segítségre vannak a fúziók kialakításában. A klasszikus megjelenésű csempékből, amolyan modern, a szokványostól eltérő méretűeket és alakúakat választhatunk. Ezek elrendezésével, a megszokott motívumok ellenére is csodálatos kompozíciókat tudunk létrehozni. Ugyanilyen kitűnő megoldás, ha egy teljesen modern konyhába klasszikus márvány járólapok kerülnek. Ezek a lapok különösen kiemelik a konyhánk modern jellegzetességeit.

A konyhabútorunkat a jól kiválasztott padlólapok még láthatóbbá teszik, kiemelik annak jellegzetességeit. Válasszon Ön is egy nagyobb formátumú padlólapot a konyhájához és meglátja, már ettől új, egyéni hangulatot kap az egész konyha.

Már sokszor leírtuk, hogy a falfestések, a tapéták rendkívüli módon meg tudják határozni a konyhák dekorációját. Ezekből olyan kortárs megoldásokat kell választani, amik akár az absztrakt formákat lopják be, a klasszikus bútorok mögé, vagy épp fordítva éppen a modern konyhabútort helyezzük el egy reneszánsz enteriőrt megjelenítő falfestés, vagy tapéta elé. A konyhafalak nagysága és ezeken a felületekben rejlő dekorációs motívumok egyébként végtelenek. Nálunk azonban még nem használják ki eléggé ezt a lehetőséget a tulajdonosok, a konyhabútorok látványos kihangsúlyozásához. Nálunk még mindig a fehér falak találhatóak meg a legnagyobb számban, a hazai konyhákban.

Amennyiben nem akarjuk a teljes hátteret, ilyen radikálisan megváltoztatni, akkor a kisebb csempézett felületeknél használhatunk mozaikokat vagy textil hatású csempéket, ezzel is ugyanazt a kiemelő hatást érjük el. 

fúziós konyha sítlusok

 
2016-ban is nyitott polcok

A nyitott polcos megoldások egyre inkább teret hódítnak a hazai konyhákban. Ezt a praktikus és dizájnos megoldást mindenki jól ismeri ma már a konyhabútoroknál. Azonban az ebben rejlő lehetőségek kihasználást, a meglévő konyhabútorainkkal is el tudjuk érni. Szakember segítségével távolítsuk el ehhez azokat a szekrényajtókat, amelyeket jónak látunk és így azonnal több nyitott polcos terület és így a konyhai kiegészítőkhöz való egyszerűbb hozzáférés keletkezik. Ezzel minden további nélkül egyszerűen láthatóvá tesszük például a nagymama kristályait is. A tervezők is, hogy ezt egy funkcionális jellemzőt kihasználják, ma már ahol lehetőségük van rá, a nyitott polcokat beletervezik a konyhabútorokba.

A nyitott polcok mögötti terek és falak is újabb felületeket adnak fúziós megoldásokra. Ezeken a helyeken is használhatunk néhány színt, vagy modern dizájn elemet. 

fúziós stílusú konyhabútor

 
Konyhabútor szigetek variációi 2016

A konyhaszigetek ma már nemcsak, amolyan elegáns svédasztalos étkezést tesznek lehetővé. Sok bútorépítő és asztalos hajlamos azt gondolni ezekről az elemekről a konyhában, mivel nem hagyományos bútordarabok, hogy jobb, ha kerülik ezt a stílust. Ezek a konyhaszigetek moduláris jellegűvé teszik a konyhánkat, ahol sokkal könnyebbé válik egyes elemek kiemelése a térben, vagy más bútordarabok beillesztése oda. A konyhabútor szigetes megoldások sokkal nagyobb variációs lehetőségeket teremtenek a fúziós stílus számára is.

Ezekből az alkotó elemekből Ön is bátran felépítheti a saját fúziós stílusát, a konyhája egyedi hangulatát! Mi bármikor szívesen segítünk ebben!

2015. november 11., szerda


A kifinomultságot jelzi egy konyhában, 2015-ben is, ha minden fekete. Elsőre talán meglepőnek tűnik, és sokan úgy gondolják, hogy nincs nyomasztóbb szín a feketénél, és hogyan kerülhet egyáltalán ilyen színű bútor a konyhánkba?  Azonban a feketének is, mint bármilyen más színnek rengeteg féle árnyalata van és a megfelelően kiválasztott fekete szín, igenis fenn tudja tartani az otthonosság érzését. 

fekete konyhabútor

Az otthonosság ugyanis egy harmonikusan és barátságos módon berendezett konyhát takar. A fekete szín annak mélysége miatt és mivel a mi kultúránk a gyászt kapcsolja hozzá, elképzelhetetlen, mint az otthonosság szinonimája. Ugyanakkor, ha jobban belegondolunk a divat, már régóta kihasználja a fekete univerzális hatását. A fekete ruhák rendkívül elegánsak és hétköznapi viseletként is rendkívüli módon adnak tartást az embernek. A feketébe öltözött hölgyeket, vagy urakat, magabiztosnak, okosnak és megbízhatónak tartjuk. Akkor miért ne lenne ugyanez elmondható egy teljesen fekete konyháról?

Bánj jól egy színnel a konyhabútoraidnál


A konyhánkban sem nyomasztó formában és mennyiségben jelentkezik a fekete, ahhoz, hogy valóban betölthesse egy konyha legfontosabb funkcióit. Legyen a konyha az a hely, ahol jó összeülni és együtt enni. Legyen a konyha a család energia központja!

A fekete színnel azonban nagyon finoman és megfelelő módon kell bánni ahhoz, hogy a konyhánkban ki tudja fejteni ezt a hatást. A polírozott fekete felületek például, sokkal lágyabbá teszik a színt, ugyanígy ha a bútorainkhoz matt fekete festéket választunk, akkor már az is sokkal barátságosabbnak tűnik. Ezzel párhuzamosan, az egyéb konyhai felületekben is használjuk természetes módon a feketét, így sokkal közelebb kerül hozzánk. A csempéknél például a természetesség, a fekete a föld színeket jelenti. A csempéinknél, padlólapjainknál a termékeny föld érzését kell sugallnunk. Ugyanez a földhöz közeli színmotívum jelenhet meg a konyhákban felhasznált textúráknál is. A föld a négy őselem egyike, ha ezt a földszín hatást jól tudjuk dekorációként felhasználni, akkor valóban sikerül elérnünk, hogy igazi energiaközpont legyen a konyha. Honnan is lehetne, többet erőt meríteni, mint ahonnan a természet is teszi, a földből.

fekete konyhabútor


A fekete tökéletesen természetes szín a konyhánkban


A fekete színre is igaz, hogyha teljesen természetes anyagokban nyilvánul meg, akkor sokkal barátságosabbá válik. Ilyen fekete anyagok lehetnek a természetes kövek is, amelyek szépen megcsiszolva gyönyörű látványt nyújtanak. Sőt ezeknek a köveknek a kerek és lágy formái kitűnően lágyítják azt a durvaságot, komorságot, amit a fekete színhez kötünk. A fekete matt, természetes és csillogó árnyalatai, így már olyan fényhatásokat jelentenek a konyhánkban, ami ezekben az árnyalatokban megnyilvánul, ami semmi mással sem összevethető.

Amennyiben alapanyagként kvarc követ használunk, annak természetes csillogása, s ahogyan visszaveri a konyhai világítótestek fényeit, szintén olyan elem, ami sokkal barátságosabbá varázsol egy konyhát. Természetesen, minden egyéb konyhai kiegészítőnk, akár az étkészleteink is lehetnek ilyen természetes fekete anyagokból állóak, így a minden mindennel harmonizál jegyében, a vendégeink el sem fogják hinni, hogy ennyi mindent ki lehet hozni egy fekete konyhából, egy fekete konyhabútorból.

Amennyiben igazán elegáns konyhára vágyik, akkor mindenképpen gondolkodjon el, hogy milyen lenne az Ön fekete konyhája, ehhez mi minden segítséget megadunk

fekete konyhabútor

2015. október 21., szerda



Ki ne játszott volna már el a gondolattal, hogy melyik korban élne a legszívesebben? S mindenkinek van erre egy, a maga számára tökéletes válasza. Nagyon sokféle korból tudunk válogatni, akár évszázadokat, vagy konkrét éveket megjelölve, amit igazán érdekesnek tartunk. Mindegyik kornak meg volt azonban a maga jellegzetes gasztronómiája és az ehhez kapcsolódó konyhai felszerelések. Amennyiben vannak valóban olyan korok, amik mindig is vonzottak, s úgy érzed, abban igazán otthon érezted volna magad, akkor a kortárs konyhatrendek lehetőséget nyújtanak arra, hogy megvalósítsd ezeket az álmaid. 

konyhabútorok

 Ott vannak a történetmesélő konyha típusok, és ott vannak, azok a trendek, amik számos régi ötletet felhasználva teszik otthonossá a konyháinkat. Milyen ötleteket meríthetünk az egyes korok konyháiból?

Az ókori görög és római konyhák


A régi görögök, étkezései igazából nagyon szerények voltak, a főétkezés, ami az ebédnek felelet meg, délután 3 óra tájban volt és kenyérből és húsból állt. A rómaiak ebéd ideje megőrizte ezt a hagyományt, hogy 3 óra körül rendezték és már valamivel bőségesebb volt és a bor sem hiányzott az asztalról. Ki ne hallott volna azonban a lucullusi lakomákról, hiszen az ókorban voltak, városok, ahol az ínyencek jóvoltából a szakácsművészet magas fokra emelkedett. Már ebben a korban is a kiváló szakácsoknak nagy hírük volt és a gazdagok egymással versengve igyekeztek őket a saját konyhájuk vezetésére megnyerni.

A rómaiak minden görög és hellén hagyományt tovább fejlesztettek, ami igaz volt a szakácsművészetre is. A császárság idejére a dúsgazdagok egyre többet szerettek volna a kulináris élvezetekből is. A köztársaság korabeli rómaiak főként kását és főzelékféléket ettek és ezeket a kenyérhez hasonlóan a ház nőtagjai készítették. Később, amikor egyre jobban elterjedt a szakácsok és a sütő emberek alkalmazása, az étkezések gyorsan a túlzó fényűzésig fajultak. Az ebédben ekkor már szerepet kaptak az előételek, ez általában osztriga, vagy tojás volt és ezt követték a szakácsok remekei, az egészben sütött vaddisznók, nyulak, malacok, galambok, kacsák, rigók, pávák és a tengeri halak egész sora. S már ekkor bevezették a desszerteket, így kialakítva a három főfogás koncepcióját. A desszertet a sütemények, gyümölcsök jelentették. 

konyhabútorok

 Mit is hasznosíthatnánk az ókori konyhákból, a mai konyhaberendezéseknél? A görögök és a rómaiak is, tároló edényekként főleg anyagedényeket, fazekas mesterek alkotásait használták. A rusztikus konyhák, vagy azok, amelyeknél figyelünk a padlók, csempék és a konyhai berendezés harmóniájára kitűnően tudják ma is használni ezeket az égetett agyag megoldásokat. A padlónk, a csempék és az edényeinknek ez az összhangja mindig is mediterrán hangulatot fog árasztani. A sütésre, főzésre nyílt tűzhelyeket használtak, amik rendszerint bekormozták a falakat. A nagyobb sülteket természetesen nyílt tűzön sütötték meg. A konyhai tűzhelyednél így ebből nem tudsz ugyan merítkezni, de ha a konyhai eszközeidet, olyan nyílt polcos rendszerben helyezed el a falakon, ahogy azt a görögök és a rómaiak tették, akkor már ismét be tudod kapcsolni az ő korukat egy éppen aktuális kortárs trendbe.

A középkor konyhája


A középkorban az étkezések már sokkal egészségesebbek voltak. A gasztronómia már figyelt arra, mely táplálékok igazán alkalmasak az emberek számára. A középkor embere is szeretett jókat enni és szerette a változatos, ízletes ételeket, ez azonban nyersebb külső formák között ment végbe, a római lakomákhoz képest.
A középkorban, a reneszánsz kezdetéig inkább csak maga az étel volt fontos, a tálalás, az evés, az étkezés módja nem. Azonban a reneszánsz terjedésével, ami óriási robbanást jelentett a művészetekben, az étkezések szokásrendje és etikája is kezdett kialakulni, sokkal nagyobb élménnyé avatva a közös együtt evéseket.

Ezekre a szabályokra azért is volt szükség, mert a közös volt a tál, ami az asztal közepén helyezkedett el, s ki-ki az ujjaival vette ki tányérjába a húsdarabokat. Asztalkendő még nem volt ekkoriban, s tudjuk, hogy az előkelő urak a zsíros ujjaikat az apródok hajába törölték, a lakoma végeztével, pedig megmártották kezeiket a mosdóvízben. A leveses ételek számára a kanál használata elég korán divatba jött, de a középkor a villát még nem ismerte, kése azonban minden valamirevaló vendégnek volt, amivel a kivett húsdarabokat fel tudta vágni.

A középkori konyhák nyílt tűzhelyei fölé már kéményeket és füst elvezetőket építettek. Ezeknél a vasedényekben, vagy nyílt tűzön való sütés igazi látványosság volt, amit bármelyik nagyobb étterem látványkonyhája megirigyelhetne. A jóval nagyobb, a főzést, sütést előkészítő asztalok is jól illeszkednek a mai konyha szigetek trendjébe. A fém edények dekor hatását, főként a rézedényeik segítségével már jól kihasználták a középkori konyhákban is, ugyanúgy, mint napjainkban.

konyhabútorok
 

A klasszicistakor konyhái


A kifinomult ízlés jelenként, a középkort követően a tizenhetedik században jelennek meg azok az étkészletek, amik az étkezés rendjének valódi értelmet adtak.
Amikor a villa megjelent az asztalokon, ebben az időben még igen sokáig csak a legelőkelőbb házak fényűzése volt. A többiek ugyanúgy a kést és a kezüket használták. Az első villák aranyból, ezüstből, elefántcsontból készült igazi remekművek voltak. Eleinte csak a különösen bő mártásos húsok evésénél használtak villát. A villa, a gyorsabb elterjedését igazából a divatnak, a széles fehér körgalléroknak köszönheti, a divatnak hódoló urak és hölgyek szalvéta és villa használata nélkül ugyanis evés közben mindig összepecsételték ezeket.

Az udvarok négy étkezése közül, ekkor már az estebéd volt a legfontosabb, ami három és hat óra között ment végbe. Ilyenkor a fényűzés volt a legfőbb szempont, ami a terítésben, az asztal feldíszítésében nyilvánult meg. Felrakták a díszes, drága asztalterítőket, a metszett üvegeket, virágokat, s az asztal közepén rendszerint valamilyen ötvös műremek állt. Ezek az asztali díszek igen változatosak voltak, várak, hajók, kis kertek, aranyozott hegyek, ahol élő madár énekelt. A terítés és az étkező asztal körüli díszítések a mai kor szellemének is teljesen megfelelnek. Amennyiben igazán egyedi és különleges az étkészletünk, akkor ne rejtsük el a konyhaszekrény mélyére azt, a polcos rendszerben elhelyezett étkészletek nagyon szépen díszítik a konyhánkat. A vázák és egyéb kiegészítők is jellegzetes díszei a kortárs konyha dekorációknak. Ma már a különböző fém elemek dekor hatását is jól ki tudjuk használni a XXI. század konyháiban.

Ezzel azonban a konyha és az étkezés területe, természetesen a főúri körökben elvált egymástól. Míg a konyhák megőrizték a funkcionalitásukat, a fatüzeléses tűzhelyek feletti edényekben levesek, mártások készültek. Míg a nagyobb teret betöltő nyílt tüzeken, a középkori technológiának megfelelően, óriási kürtők vezették el a füstöt, a frissen sülő húsok felől. E korban míg a konyhákban a funkcionalitás, addig az étkezőkben a pompa és fényűzés volt jelen.

konyhabútorok

A romantika korának konyhái


A 19. század derekáig az étkezési szokások jelentősen eltérőek voltak az egyes társadalmi rétegekben, az úri-, a polgári- és a paraszti rétegek mást és más körülmények között ettek. Ez volt az a történelmi időszak, amikor egyre rohamosabb tempóban terjedt a modernizáció.  A 18-19. századi nemesség körében egyre gyakoribbá váló utazások hatására a nemzetközi gasztronómiai trendek megjelentek az egyes nemzeti kultúrákban. Az egész korszakot a konyhakultúrák keveredése jellemezte, és éppen ennek táptalaján, a romantika, amely felfedezi a népi embert és a természet közeliséget, fejlődött a nemzeti büszkeség, amely segítette az egyedi vonások felerősödését a konyhaművészetben.

A 19. században egyre jobban elterjedő vendéglők, még hazánkban is rendszeresen ötfogásos menüt kínáltak: húsleves – főtt marhahús, mártással – becsinált vagy főzelék feltéttel – főtt tészta – sült húsos fogás, ebben a sorrendben. Ezen kívül még választani lehetett előételt, csemegefogásban sajtot, gyümölcsöt, továbbá kávét, csokoládéitalt, teát, limonádét és természetesen bort.

1790 táján a nemzeti sajátosságokkal érvelő nemzeti politikai ellenállás egyik jelképéül választotta a gulyás/pörkölt/paprikást, ami az étel gyors közép-európai megismertetéséhez vezetett, mint hungarikum az elit kultúrában. Az egyre többféle fogás és kultúra keveredése indította el azt az evolúciót a konyhákban, ami még ma is tart. Egyrészt mindenki egyedivé, a saját világának megfelelővé igyekszik tenni a konyháját. Ma már ez nem nemzeti, hanem a családok, az egyének szintjére lebontva zajlik.

Az egyre többféle fogás és a színes konyhakultúra, ugyanakkor szükségessé tette a konyhai eszközök számának növekedését. A sütés és főzés sem nyílt tűzön zajlott már, hanem külön épített, vagy öntött vas tűzhelyek készültek, ahol elvált egymástól a főzés és sütés. A tálaláshoz, a sütéshez, főzéshez szükséges eszközök száma annyira meg növekedett, hogy a nyitott polcos rendszereket, egyre több konyhaszekrény váltotta fel. Ma éppen ezért, e sokféle stílusból egyéni ízlés szerint nagyon sok minden választható, csak mondja el nekünk melyik korszak jegyeit szeretné viszont látni a teljesen modern új konyhabútorában. 

konyhabútor

2015. szeptember 16., szerda



Ma már úgy vagyunk vele a hétköznapokban is, hogy amit az okos-telefonnal nem lehet megoldani, akkor az a probléma már teljesen megoldhatatlan ugye? Nos, ma már egyre többször igaz, hogy egy probléma, amit valamilyen technikai segítséggel gyorsan nem tudunk megoldani, azzal már nem is akarunk tovább foglalkozni. Ez az intelligens technológia, így ma már nélkülözhetetlen a konyhánkban is. Sőt számos újítás segíti azt is, hogy a konyhánk legfontosabb kiegészítőit is használhassuk úgy, mint egy okos-telefont.

konyhabútor


A konyhai tűzhelyek technikai forradalma


Egyes tűzhelyek ma már, első körben nem a főzésre, sütésre koncentrálnak, hanem bluetooth-kompatibilis eszközök is egyben. Mit tesz lehetővé ez csatlakoztatási mód? Azt, hogy akár a telefonunk hozzá tudjuk kapcsolni a sütőnkhöz és így tudunk recepteket keresni, ami a főzés közben is állandóan a szemünk előtt lesz. Így ha megtaláltuk a kívánt receptet, akkor az egyes elkészítési fázisokat pontosan tudjuk követni, anélkül, hogy ott hagynánk a tűzhelyet. A tűzhely és telefon integrációja azt is elősegíti, hogy a receptadatokat beolvasva a tűzhely betartsa a főzési és sütési időket, ezért az így készülő étel mindig tökéletes lesz.


Már túl vagyunk a nyári grillezési szezonon, de ezen a nyáron jelentek meg olyan konyhai tűzhelyek is a piacon, ahol egy mágneses adattároló egység, úgy működik, mint a hőmérő, amelybe be lehet táplálni az egyes húsok és ételek pontos sütési idejét. Ezeknél a sütőknél így már az sem szükséges, hogy épp az adott főzési időben ott legyünk mellettük. A húsok sütőbe helyezése után nem kell aggódni, azért, hogy esetleg kiszáradni a húsunk, vagy nyers marad, esetleg odaég. A húsok maghőmérsékletének mérése, ugyanis lehetővé teszi bárki számára, hogy olyan omlós és zaftos steakeket, vagy sültek készítsen, mint a legmenőbb Michelin csillagos szakácsok. 

konyhai tűzhelyek

A tűzhelyen lévő mágneses talpak, ugyanakkor egyéb hőmérséklet és rezgésérzékelőket is tartalmaznak, így könnyen beállíthatók, az előfőzési, sütési fázisok és azok az időszakok is, amikor azt szeretnénk, hogy rotyogjon a lábosban az étel, vagy már csak melegen tartsa azt ebéd, esetleg vacsoraidőig. 


A konyhai hűtők technikai forradalma


Ki ne szeretné, hogy mindig tökéletes legyen minden étel, anélkül, hogy komolyabb időráfordításokat venne igénybe.  Sokan szeretnék, ha ilyen intelligens elemek alkotnák a konyhájukat, ahol az italadagolós hűtő már egy letűnt kor technikai vívmánya. A legmodernebb hűtők, ugyanis az internetes keresőkhöz hasonlóan megjegyzik a vásárlási és étkezési szokásainkat, így már az ilyen hűtőket használó háziasszonyoknak nem kell azon töprengeniük, hogy mit is kellene vásárolni. A posztmodern hűtőnk ugyanis megjegyzi, hogy miből, milyen gyakran milyen mennyiségben fogynak alapanyagok, vagy készételek. Ezeknek az adatoknak az alapján tudni fogja, hogy mi az, ami kifogyóban van. Ezzel a tudással, pedig egy ilyen hűtőnek rutin feladat összeállítani a bevásárló listánkat, amit időben el tud küldeni a telefonunkra, hogy legyen időnk bevásárolni. Sőt ha a hűtő rendszerébe, egy általunk kedvelt webáruházat is integrálunk, akkor az összeállított lista megrendelése csak pár gombnyomás és a hiányzó alapanyagok, élelmiszerek házhoz érkeznek.

konyhai hűtő

 A konyha, mint családi energiaközpont


Ezek a funkciók és eszközök a mindennapi konyhai életet könnyítik meg, de számos olyan szórakoztató ötlet és eszköz is van, amik a konyháinkba modern lendületet visznek. A zenét szolgáltató eszközök a konyhabútorba építve, a fények, az egyéb mobil süllyeszthető, kiemelhető tartozékok, mind-mind e kor gyermekei. S minden ilyen csúcstechnológiai megoldás azt a célt szolgálja, hogy a konyha alkossa a ház központi szívverését. Ráadásul ezek a megoldások a legjobb úton haladnak afelé, hogy rengeteg időt és energiát spóroljanak meg nekünk. S ezek a technikai újdonságok, frissítések lehetővé teszik, hogy még több szabad és önfeledt időt teremtsenek a családra és a barátokra.

Emiatt nem véletlen, hogy ebben az évben is a konyhák technikai berendezéseinél és kialakításánál, a főhangsúly a hatékonyságon, a funkcionalitáson és a személyes stíluson van. Amennyiben ezeket a trendeket követi valaki, még ha nélkülözi is a csúcstechnológiai megoldásokat, akkor jó úton jár.

modern konyah

2015. július 28., kedd



Az elmúlt néhány évtizedben tanúi lehettünk annak a fejlődésnek, ahogy a zárt konyhaszekrényekből, nyitottabb bútordarabok lettek. Ezzel párhuzamosan a konyhák nem a lakások elszigetelt helyiségeivé váltak, - régen a konyha sokszor még a lakóháztól is elkülönült, s a nyári konyhák különálló épületek voltak a paraszti portákon – hanem nagyon fontos egybefüggő terévé a család életének. 

Ennek fényében van néhány tendencia, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni.

A látvány konyhák világában, az otthonok konyhái is olyan közösségi terek, ahová jó rápillantani a lakás más részeiből is, hogy éppen mi történik, és kész van e már az ebéd, vagy a vacsora. A konyhák kialakításánál, amikor egybenyitjuk más terekkel, fontos hogy összhangot teremtsünk stílusban és dekorációban is.

Ilyenkor a két helység színei harmonikusan egészítsék ki egymást. Sokszor meghatározó dekor elemek, amik megtalálhatók a konyhában is felbukkannak a vele egybe nyitott étkezőkben, nappalikban, szobákban. A falakon elhelyezett poszterek és festmények ugyanilyen módon építhetnek közös történetet, jól kiegészítve egymást. 

nyitott konyhabútorok

A mai fogyasztók, mivel számos lehetőség közül választhatnak, tudjuk jól, egyre inkább költség-tudatosak, s ezért folyamatosan keresik a költségkímélő megoldásokat. Ezért fontos azonban folyamatosan nyomon követni a legújabb trendeket, hogy azért a költséghatékonyság oltárán ne áldozzuk fel, azt, hogy valóban olyan konyhánk legyen, ami megfelel a kortárs és klasszikus megoldásoknak, ne már kifutó, vagy épp jóval régebbi trendek eszközeit használjuk fel a konyhánk megújítására.

Egy konyha ma már több funkciós


Míg régen a sütés, főzéssel járó gőzök és szagok miatt próbálták meg elkülöníteni a konyhákat, addigra ma már a konyha nem csupán a főzés funkcionális tere. A konyha ma már a család életében fontos közösségi tér, ahol jókat lehet enni, mint egy étteremben, ahol a családi ünnepségeinket is megtartjuk. Le lehet ülni, mint egy kávézóban, hogy elbeszélgessünk, sokszor tudunk már a konyhaasztal mellől tévézni, szórakozni. Így a konyha összekapcsolása a lakás más tereivel a ma emberének komplexebb igényéből ered.

Merész színek


Ennek köszönhető, hogy olyan merész színeket használnak a konyhákban, olyan képi elemeket, ami korábban valóban csak egyes közösségi terekre volt jellemző. Megjelennek a családi fotók a konyha falain, ezt kiegészítve dizájnos ételfotókkal. A vidám családi képek hátterét természetesen alkotják élénkebb színek, mintha a konyha steril főzési funkcióira koncentrálnánk.

Ezek a vidám színek tükröződnek vissza a konyhabútorainkról is, de ezeket élénk kontrasztokkal sötét vagy világos árnyakkal is kiegészíthetjük. Ezek a megoldások természetes módon vonzzák a szemet és kölcsönöznek valódi figyelemfelkeltő szerepet a konyháknak. 

nyitott konyhaszekrény

Ipari Világítás


konyhabútorA gasztronómiai élmények és a közösségi terek ma már elválaszthatatlanok a megfelelő megvilágítástól. A gyorséttermek, vagy éttermekben elhelyezett rafinált, olykor színes világítások a gasztronómiai élmény fokozását szolgálják. A társasági találkozóhelyek is mind-mind rendelkeznek ilyen típusú, az összejövetel, a beszélgetés élményét fokozó világítás ötletekkel.

Ezekre az ipari stílusú, sok helyen alkalmazott világításokra jellemző, a fekete acél, rozsdamentes acél világító testek alkalmazása. Ugyanakkor megjelenhetnek a tiszta üvegalkalmazások éppúgy, mint a felfüggesztett, régimódi stílusban lógó villanykörték. A réz vagy sárgaréz burkolatú világítóeszközük, igazi vidám elemei a konyhának. Ezeket egészíthetik ki a világítótestek környékén a szegecsek és egyéb ipari jellegre utaló kiegészítők.
 

Konyha szigetek


A konyhák tekintélyét a népszerű főzőműsorok is növelték, ahol az események könnyebb televíziós rögzíthetősége miatt, amolyan konyhaszigeteket alakítottak ki, ahol jól elfér az operatőr. Ez az erős látvány világ, amit a televíziók közvetítenek, azonban így már számos otthonban visszaköszön. Ezek legfontosabb jellemzője a különálló, a konyhaszekrénytől elváló konyhai előkészítést szolgáló munkaasztal, kifejezetten azokkal a konyhai eszközökkel, amik a főzést szolgálják. A kávéfőző, a konyhaszekrényen marad, de a késtartó, vagy a turmix már erre az előkészítő asztalra kerül. Természetesen ezek a külön álló konyhai egységek, mint a főzőműsorokban sokszor megőrzik mobilitásukat is, az előkészítő asztalra, vagy a mozgatható tűzhelyre kerekeket szerelnek, hogy ezeknek az egyes konyhai egységeknek az egymáshoz való elhelyezkedését szabadon variálhassuk. 

konyhabútor

  Időtakarékosság a konyhában


A hatékonyság a konyhában a mai kor embere számára egyre inkább azt jelenti, hogy rövid idő alatt, ahogy az éttermekben tudjunk mi is finom fogásokat elkészíteni. A nyitottság, a konyhaszekrényekbe épített kamrapolcokkal is pontosan ezt szolgálja, hogy minden kézre essen, gyorsan elérhető legyen, anélkül, hogy szekrényajtókat nyitogatnánk, ezzel spórolva rengeteg időt. Sok eszközt, pedig nagyon könnyű megtalálni a kihúzható fiókok, konyhai rácsok között, amiket egy pillanat alatt átláthatunk. Ezzel megszűnik a konyhai stressz, hogy mihamarabb el tudjunk készülni az ételeinkkel, úgy hogy közben nem eszközök keresésére és előhalászására megy el sok idő.

Függőleges fiókok


Ez a modern funkcionalitás és hatékonyság sok mindent megenged. Nincs szabály, arra, hogy a konyhaszekrény, minden tároló elemét vízszintesen kell megépíteni, ha valami jobban kézre esik függőleges elrendezésben, ami megkönnyíti a konyhai munkát, akkor ez nem lehet akadály. A konyhabútoroknál ma már ezért a legmagasabb, legeldugottabb helyeket is kihasználják. Ez a stílus a fiókoknál is jól működik, a sok pici és nehezen tárolható elemek elhelyezésére.
 
nyitott konyha

  A nyitott konyhák koncepciója

A nyitott konyhák valódi közösségi tereket teremtenek, ehhez már sokszor a lakások, otthonok kialakításánál a különböző lakótereket egybenyitják. S a színek és dekor elemek harmóniáját teremtik meg ezekben a terekben. Merészen alkalmazzák a világítást, ahhoz hogy ezt a közösségi funkciót kihangsúlyozzák. A konyhabútorok kialakításánál a hatékonyság, a rendelkezésre álló terek minél jobb kihasználása dominál. A konyhaszigetek, pedig még inkább erősítik a konyha kulináris és közösségi bázis jellegét.

Ezt a stílust választva sok-sok aktuális konyhabútor megoldást és kiegészítőt kérhet tőlünk is, amivel valóban többfunkciós és közösségi lesz a konyhája.

nyitott konyha

Keresés a blogban

Kövess minket

Otthon dekorációs tanácsok, ötletek - Feliratkozás

* Kitöltendő mező

Népszerű Bejegyzések

Feliratkozom az aktuális Bútor belsőépítészeti Hírekre

* Kitöltendő mező
A blogban szereplő cikkeket felhasználni csak a blogra való hivatkozással lehetséges. Üzemeltető: Blogger.