A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyermekbútor trend. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyermekbútor trend. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. május 29., vasárnap


Minden álom, így a gyermek álmok is a közvetlen környezetünk impulzusaiból fakadnak. Nincs meghatóbb, mint azok a gyermek álmok, amelyek, teljesen emberik, természetesek és nélkülöznek minden fellengzősséget. „Egyszer libasültet enni, Jó ruhába járni kelni”. Ezek a gondolatok, ahogy ma mondanánk egy ingerszegényebb környezetben élő gyermektől származnak. Egy gyerektől, akiben épp attól vált naggyá a szavak ereje, hogy a nyelv zenéje és az emberi kommunikáció volt a legintenzívebb, ami betöltötte a lakóhelyét. Mi mással játszhatott volna egy ilyen kisfiú, mint József Attila, a szavak zenéjén és azok egymáshoz való viszonyán túl. Lehet, ha kapott volna egy szó-kirakós játékot, akkor ez a tehetség örökre veszendőbe megy, mert a realitás keretei közé szorítják.

gyerekszoba bútor


Nagy dekor felületek, a gyerekszobákban


Ma már jóval több mindenkinek megadatik, hogy a gyermek álmok, azok a gyermek érdeklődésére utaló jegyek, amik igazán érdeklik őt, jelenjenek meg a közvetlen környezetében. Egy-egy mesehős, sport, sportcsapat, vagy zenei együttes iránt való rajongás legegyszerűbb megnyilvánulásai a poszterek a gyermekszobák falain. Ezt a látványvilágot ma már a belsőépítészet kiterjesztette a gyerek szobák egészére, a falfestések, tapéták lehetővé teszik, hogy a szobák legnagyobb felületeit a gyereket inspiráló hősök lepjék el. Még a csillárok és a világítótestek is hordozhatnak, egy-egy jelenetet a hősünk életéből. Azonban ma már egy tudatos szülőnek jóval óvatosabbnak kell lenni ezekkel, mint pár évtizeddel korábban. Sokszor egy hős, egy sport csapat, egy együttes, vagy egy színész népszerűvé tétele mögött jóval erősebb marketing gépezet húzódik meg, mint a közvetlenül elérhető érték, amit a tevékenységük jelent. Egy-egy új film bemutatója, rengeteg új játéknak az áruházpolcokra és promócióba kerülését jelenti, amivel, akár rendszeresen engedve ezeknek a nyomásoknak, túl is zsúfolhatjuk a gyerekek szobáját.

Tároló helyek a gyerekszobában


A gyerekszobákban is, mindig a hely igény a legnagyobb, és idővel a sok játék óhatatlanul megköveteli a tároló kapacitások megfelelő kialakítását. Az ötletesen kialakított polcrendszerek, a tároló ládák, amelyeket más bútorokba, vagy bútorok mellé rejthetünk, mind segítenek, hogy az álmok megmaradjanak, de rend is legyen a szobában. Az ágyak végén elhelyezett ülőhelyek, ami alatt játék tárolók húzódnak, a felhajtható asztallapok, amiben sok mütyür elfér, éppúgy ezt a célt szolgálják, mint a készen kapható egyedi dizájnú műanyagdobozok. A gyerekszoba tárolók kialakításánál az egyik kulcsmomentum, hogy olyan tárolókat hozzunk létre, amelyekbe a gyerek is egyszerűen be tud pakolni. Ne legyen túl sok egyedi rekesz, fiókok különböző funkciókkal. Minél több mindenre kell figyelnie a gyereknek rendrakásnál, minél jobban tudnia kell szétválogatni a játékait, annál inkább reménytelen, hogy valaha is ők rakjanak rendet a szobáikban.

gyerekszoba bútorok

Ruhásszekrények, íróasztalok, polcok a gyerekszobákban


A gyerekszobák tárolóinál a legfontosabb kritérium az egyszerűség. A játékok mellett ugyanis, majd el kell tudnunk helyezni a gyerek ruháit, könyveit és idővel az iskolás anyagokat is. Ezeknél a ruhásszekrényeknél, íróasztaloknál és könyves polcoknál is az a jó, ha minél inkább kreatív módon a gyerekünk szellemiségéhez illeszkedően oldjuk meg azok kialakítását és elhelyezését. Amennyiben a ruhák, vagy a tanulás eszközeinek az elhelyezése túl szigorú rendet sugall és követel meg a gyerektől, akkor ez inkább vált ki náluk ellenállást, semmint ösztönző szellemiséget. A komódokra és a szekrényekre is éppúgy lehet színes ábrákat és motívumokat helyezni, mint ahogy a könyvespolcaink is lehetnek színesek, számos formát hordozók, oválisat, vagy kereket. Ezzel máris megtörjük mindazt a jellegét a térnek, ami a gyermeki fantáziát gátolja. 

gyerekszoba bútor

A kreatív gyerek környezet, mindig aktív

 
A legfontosabb szabály, tehát ma a gyerekszobák kialakításánál, hogy legyen színes és kreatív a környezet. Azokat az inspiráló történeteket, alakokat, akik a gyerekeknek fontosak finoman alkalmazzuk a dekorációnál, ne engedjünk azonban a túlzsúfoltságnak. Az egyensúlyt mindig meg kell tartani a valóban kreatív, inspiráló momentumok és korunk marketing nyomására kialakítandó tér között. Ne azért legyen a gyermekünk állandóan a szobájában, mert az óriási hd és led képernyők előtt a legújabb konzolos játékok szögezik a fotelbe. Ne azért legyen nagyon kényelmesen kialakított az író, vagy számítógépasztal, mert a stratégiai játékok, akár egész nap elhúzódhatnak. Legyenek játszó helyek közösségi, társas játékoknak, amiben a család minden tagja részt vehet. Legyen kreatív ötletek kidolgozására alkalmas terület, építeni, rajzolni, kézműveskedni. Legyen olvasó és tanuló sarok. A gyerek tevékeny környezete mindig inspiráló és aktív. A gyermeki képzelet és álmok, igazából ezekben az aktív, inspiráló környezetekben születnek meg. A vizuálisan felturbózott, de passzív tér higgyük el, hogy tönkre teszi a gyermeki álmokat.

gyermekszoba bútor
 

2015. május 28., csütörtök

Gondolja újra gyermeke bútorait!

Emlékszik még az etetőszékre a gyerekkorából? Létezett egyáltalán ekkoriban ilyen bútor? Ha igen, akkor is valószínűleg nem műanyag asztalka és szék kombinációja volt! A legbiztosabb azonban az, hogy egy felnőtt ölében ült, míg egy másik felnőtt etette! Korábban meg sem fordult a bútorkészítők fejében igazán, hogy a gyerekeknek a növekedés különböző fázisaiban, különböző bútor igényeik vannak! Nem ez a helyzet azonban már a mai gyerekeknél. A mai gyerekek bútorai esztétikailag érdekesek, egyedi tervezésűek, színesek és környezetbarát anyagokból és módon készülnek.

Mik napjainkban a legnépszerűbb gyerek bútor trendek? Összegyűjtöttünk egy párat. S ezeknek a szempontoknak a figyelembe vételével, akár el is készítjük gyermeke bútorait. 

gyerekbútor

Környezetbarát bútorok


A gyerek bútorokat, - azok, akik igazán tudatosan figyelnek a gyerekek igényeire - ma úgy tervezik, hogy a környezetbarát termékek szempontjainak megfeleljenek. Az alapanyagok természetesek legyenek, ne tartalmazzanak semmilyen kémiai eljárást, se az előkészítés, se a festés időszakában, ami károsíthatja a gyermekek egészségét. Ma már azt akarjuk, hogy a gyerekek természetes környezetben nőjenek fel, ami egyre nehezebb a mai világban. Ezért igyekszünk gondoskodni arról, hogy a gyerekszobákban minél természetesebb anyagok vegyék körül a gyermekeinket. S igazán csak olyan helyekre, közösségekbe szeretjük hordani őket, ahol ez a természetesség szintén megtalálható a bútorokban.

 

Élénk színek


Természetesen a gyermeki világ színes, így ezt kívánjuk tükrözni a bútoraikban is. Ezek az élénk színek természetesen jól elkülöníthetők a gyerekek nemére jellemzően. Ez ma már korántsem olyan szokványos, mint régen, amikor a lányoknak rózsaszín bútoraik, a fiúknak, pedig kék bútoraik voltak. A mai gyerekek színei inkább a zöld, a sárga, a piros, a narancs és világos kék, ezek a színek, amelyek a legnépszerűbbek. Ezeket a színeket a bútorokon bátran variálják pöttyökkel és csíkokkal is. Az általános bútor trendekben megjelenő motívumok a gyerekszoba bútoroknál is éreztetik a hatásukat, ez a világos színekben, a merész grafikai tervekben és a mintás kárpitokban jelenik meg.

gyerekbútor


Fekete és fehér bútorok


A felnőtt bútorokban megjelenő eleganciát képviselő fehér és fekete színek - bár az élénk színek egyértelműen a gyermekbútor trend fősodra, de ezzel párhuzamosan - számos gyermekbútor dizájnjában megjelenik.  Sok szülő szereti napjainkban azt is, ha a gyerekek szobájában a legmodernebb elgondolások érhetők tetten, ezzel is élénkítve a gyermek fantáziáját. A két irányzat, akár kombinálható is, ha mondjuk a fekhely, a játszóhely és környéke nagyon színes világ, míg az íróasztal és azt körülvevő könyvespolc, a tudás elsajátításához szükséges eszközök, pedig egy modern elegáns világot sugallva a fekete és fehér színeket használják. 

gyerekbútor


Térgazdaságos megoldások


A gyerekszobák, a kisebb terek, természetesen leginkább az ötletes megoldásokat igénylik. Az igény leginkább olyan helytakarékos gyerekek bútorokra van, amelyek jól szolgálják a gyermek növekedésével járó egyedi igényeket is. A többgyermekes családok szobáiban az emeletes ágyak újra nagyon népszerűek. Az ágyak alatt elhelyezett tárolók, pedig sok textíliát, takarót és más egyebet tudnak elrejteni. Minden gyerekbútor igényli a különleges és sokszínű tároló eszközöket, amelyek a helytakarékossági szempontokat figyelembe véve sok problémát megoldanak.

Kézzel készített bútorok


Egy másik fontos tendencia a családi tradíciókhoz való visszanyúlás. Az ükapák és dédapák, de még vannak nagypapák is, akik maguk, saját kezűleg készítettek egy-egy bútordarabot a gyermeküknek, az unokáknak. Ezeknek a családi „antik” bútoroknak a felújítása nagyon fontos szerepet és összekötő kapcsot jelent az egyes generációk között. A modern apukák, ennek mai alternatívájaként maguk vásárolnak össze bútoralkatrészeket, amikből elkészítenek a gyermekük számára egy-egy bútordarabot. Az anyukák ezekhez a bútorokhoz kötött, vagy hurkolt ágyneműket, takarókat, saját kezűleg varrott huzatokat készítenek, hogy a szülők és az ősök szelleme vegye körül a legújabb generációt is.

gyerekbútor


Egyedi tervezésű bútorok


Ennek a vonulatnak is – csináld magad - meg van az ellenpólusa, vannak, akik kifejezetten a bútor egyediségére, a megismételhetetlenség varázsára építenek. Ezek a szülők külön terveztetnek a gyermekeik számára igazi modern bútorokat. Ezeknek a gyerekbútoroknak a stílusában nem ritkák azok a megoldások, amelyek általában jellemzik a kortárs bútorgyártás trendjeit. A tervezők és készítők igyekeznek minél exluzívabb megoldásokkal elkápráztatni a szülőket, akik fizetnek a bútorokért.

Gyerek asztalok


Az egyik legnépszerűbb gyerekbútor természetesen az asztal. Az asztal, ahol rajzol, játszik, később pedig tanul a gyermekünk. A gyerek asztalok kialakításánál ma már egyre többször gondolnak a számítógép elhelyezésének a lehetőségére. A leginkább kedvelt asztaltípusok a kicsi, de sok funkcióval, sok fiókkal és tároló hellyel rendelkezők. Főszempont a gyerekasztalok mobilitása. 

gyerekbútor


Személyre szabott gyerekbútorok

A személyre szabott gyermekbútorok azt jelentik, hogy a gyerek is rajta hagyja a kéznyomát a bútor dizájnján. Ezt a legpraktikusabb úgy megoldani, hogy a szekrényre, vagy az emeletes ágyra festett palatáblát helyezünk, amire a gyerekek nyugodtan rajzolhatnak. Esetleg tudunk a bútorokon olyan felületeket is létrehozni, ahová a gyerek kit tud tűzni egy rajzot, fényképet, vagy plakátot.  

Gyerekbútor retro


Vannak olyan régi trendek, amelyek korábban kegyvesztetté váltak a bútor tervezők és készítők körében, de most újra felfedezik. Ilyenek az ázsiai bútormotívumok, vagy az olyan bohém stílus, ami a játékosságot a bútor egyedi formáiban jeleníti meg.  

Bármilyen stílusú gyermek bútorban gondolkodjon is, kérjen hozzá ajánlatot Belsőépítészeti Stúdiónktól!
gyerekbútor

Keresés a blogban

Kövess minket

Otthon dekorációs tanácsok, ötletek - Feliratkozás

* Kitöltendő mező

Népszerű Bejegyzések

Feliratkozom az aktuális Bútor belsőépítészeti Hírekre

* Kitöltendő mező
A blogban szereplő cikkeket felhasználni csak a blogra való hivatkozással lehetséges. Üzemeltető: Blogger.