A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fürdőszoba ötletek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fürdőszoba ötletek. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. július 6., szerda



A fürdőszobáink kialakításánál jó tudnunk, hogy azokat nem csak a mindennapos tisztálkodásra hozzuk létre, hanem vannak az évnek olyan időszakai, amikor még inkább szükségünk lesz a víz, hűsítő erejére. Ez az időszak, pedig a forró nyarak idején fog eljönni. A tikkasztó, meleg nyarak idején fontos, hogy folyamatosan tudjuk hűsíteni testünk hőmérsékletét a kellemesebb közérzethez és a hatékonyabb munkához. 

fürdőszoba bútor


A nyári időszakban a gyors felfrissülés forrása mindig egy hideg zuhany. Amikor a fürdőszobát készítettjük sokszor a napi fáradtság és annak a kipihenése lebeg a szemünk előtt. A fürdőszoba úgy gondoljuk, ennek kitűnő tere lesz. Sokszor elképzeljük magunkat a meleg vízben relaxálva, amikor ellazulva el tudunk feledni minden stresszt. Aztán, ahogy sokszor lenni szokott az életben, a rohanó hétköznapokban és a munkás hétvégéken szinte alig jutunk oda a forró fürdőkhöz, mert túlságosan időigényes. S hiába ott a hívogató kád, a forró fürdő lehetősége, akkor is csak zuhanyozni van többnyire időnk.  S így idővel, de nyaranta biztosan szembesülünk azzal, hogy többnyire zuhanyzunk.

A fürdőszoba kialakításánál, gondoljunk a forró nyarakra


A több zuhanyzás nem is lenne gond, csak a fürdőszobánk, annak berendezéseinek és bútorainak a kialakításánál, ha elsősorban a fürdőzéshez alakítottuk ki hagyományosan mindent, aztán alig fürdünk, akkor a zuhanyzásnál szembesülünk vele, hogy mennyire más berendezésekre lett volna szükségünk. A mai rohanó világban ezeket a szempontokat mindenképp fontos már a tervezésnél szem előtt tartani.

A legpraktikusabb természetesen az, ha elég nagy a fürdőszobánk ahhoz, hogy mind zuhanyzót, mind fürdőkádat tervezzünk bele. Ily módon ugyanis külön tere lesz a zuhanyzásnak a hozzá tartozó bútorokkal berendezésekkel és külön tere lesz a fürdőzésnek is. Amennyiben kisebb a fürdőszobánk és döntenünk kell a kád, vagy a zuhanyzó között, akkor a zuhanyzó akár kisebb területet is elfoglalhat, így több olyan bútorunk lesz, amibe nyugodtan pakolhatunk. A törölközőt könnyebb kéznél elhelyezni, akár egy egyszerű akasztóval is, úgy, hogy kinyitva a zuhanyajtót elérhető legyen az. A zuhanyzók beépítésénél sokkal inkább abban gondolkodunk, hogy álló helyzetben minden elérhető legyen, mert így lesz praktikus. A kádak beépítésével, pedig fura módon az emberi perspekítva is lejjebb kerül, és sok olyan bútor kerül a fürdőszobába, amihez le kell hajolni.

Fürdőkád, vagy zuhanyzó?


zuhanyzó bútorok
A zuhanyzókra való voksolást az is befolyásolja, hogy ha kisgyerek van, akkor biztosan jobb a kád. Azonban az öt-hatéveseket is már nyugodtan le tudjuk zuhanyoztatni és minél nagyobbak, annál inkább tudnak önállóan zuhanyozni. Amennyiben mégis a fürdőkád mellett döntünk, érdemes oly módon kialakítani a fürdőkád terét, hogy nyugodtan zuhanyozhassunk benne és erre többnyire alkalmatlanok a kád szintében elhúzható vízálló függönyök. S a kádas fürdőszobák egyik kulcskérdése éppen a gyakoribb zuhanyzások miatt, hogyan teremtünk teret a zuhanyzásnak. A kád közvetlen terébe ne helyezzünk, semmilyen bútort. Ne szűkítsük a zuhanyzó teret, olyan elhúzható függönyökkel, amik befelé, a kád felé lógva kényelmetlenné teszik a zuhanyzást. S egyébként is mikor ezeket a függönyöket elhúzzuk, akkor róluk, úgyis a padlóra csepeg a víz.

A kád terének, a víz kicsapódásának praktikus megoldása, a bútorok ezen hatókörön kívül helyezése, ami mégis szolgálja  a mindennapi tevékenységünk, a megfelelő térelválasztó kialakítása ez az, ami egyedi bútor megoldásokat igényel. Ebben kérje bútor belsőépítészeti stúdiónk segítségét.

2015. június 8., hétfő

Új bútor helyett átalakítás

 

Mindenki szeretné, ha állandóan megújulhatna az otthona, az irodája, az őt körülvevő környezet. Az állandó megújulása a belsőépítészet trendjeinek való folyamatos megfelelést azonban mindenki túl költségesnek tartja, így többnyire lemondunk erről az álmunkról. Azonban nem kell ennek így lennie, ugyanis Bútor Belsőépítészeti Stúdiónk erre is kínál megoldást. A lakás átalakítása ugyanis nem feltétlenül jelenti a belsőépítészeti elemek, bútorok cseréjét is egyben. A mai technológiával készülő bútoroknál az elképzelt színvilág és az azzal harmonizáló bútor átalakítása sokszor pusztán a frontok megújításával is megvalósítható. Régi bútoroknál, pedig a fa újrakezelésével és festésével is elérhetjük ugyanezt a hatást.

bútorfelújítás

A jelenlegi trendeknek megfelelő fényes vagy matt bútorajtók mindig egyedi méretekben készülnek, így ahhoz, hogy korábban eltérő méretrendszerek léteztek a bútorgyártásban ma már nem jelent akadályt.

A bútor frontok felújítása, átalakítása


A Forest választékában található PET és PVC felületű ajtók, mind kiváló lehetőséget kínálnak a megújulásra. Ezt a színek széles választéka és különböző technológiával kidolgozott felületek is lehetővé teszik. A mai korszerű gyártástechnológiának köszönhetően, ezek a bútorfrontok tökéletesen hasznosíthatók a nagy páratartalmú helyiségekben – amilyenek a gyakran használ konyhák és természetesen a fürdőszobák.

Ahhoz, hogy megtervezzük a bútorunk felújítását és átalakítását választhatunk a fa erezetű és az univerzális színek bármelyikéből. Ennek köszönhetően a lakás valamennyi helyiségében élhetünk a bútorok felújításának és átalakításának a lehetőségével.



A bútor felújítás fontos lépései


A színvilág és az arculat kiválasztása után ugyanis az egyes bútoralkatrészek megmérésével elkészítjük a pontos alkatrészjegyzéket, amire szükség lesz az átalakításhoz. A pánthely furatok elkészítéséhez, meg kell mérnünk azok pontos helyét és azok egymáshoz viszonyított távolságát is.  Ilyenkor ellenőrizzük a pántok állapotát is. A kattogó, lötyögő fejű, bizonytalan mozgású pántokat is felvesszük a szükséges alkatrészek listájára, amikre a felújításhoz szükség van. Sőt nagyon fontos, hogy egy-egy ajtón azonos típusú pántok legyenek, így ha már egy is rosszul működik, érdemes valamennyit cserélni. 
bútorfelújítás

Az új dizájn általában a fogantyúk lecserélését is megköveteli. A kiválasztott dizájnak megfelelő fogantyúk és egyéb kiegészítő elemekre is javaslatokat teszünk és segítünk az összeválogatásában.

konyhabútor felújítás
Konyhabútoroknál a cserére leginkább a munkalapok szorulnak és nem csak esztétikai okokból, hanem mert ez a konyhabútorunk leginkább igénybevett alkatrésze.

A pontos méretek meghatározása után egy konyhabútornál az új dizájnak megfelelő mosogató kiválasztása következik. Mikor meg van a legjobb mosogató megoldás, akkor annak méretei az alapján kell kivágni a munkalapot. Nagyon fontos ugyanakkor, hogy a munkalapok összes megbontott élét vízhatlanná kell tennünk élzárással vagy sziloplaszttal.

Ezután ha már a terv is tökéletesen kidolgozásra került és meg vásároltunk minden szükséges alkatrészt, akkor leszereljük a cserére szoruló bútor frontokat. A bútor megmaradó részein elvégezzük a szükséges javításokat, s utána elkezdjük felszerelni az új arculatnak megfelelő ajtókat, fiókokat, az ehhez szükséges új bútor pántokkal. A kicserélt bútor elemekre, rászereljük az új fogantyúkat. S ezután már gyönyörködhet is a nagyon gazdaságosan megújított bútoraiban, otthona teljesen megváltozott és felfrissített arculatában.

S pár nap múlva már mosolyoghat is a számtalan megjegyzésen: „Mikor vetted ezt az új bútort?” „Kivel csináltattad ezt a modern új bútort?” – mert Ön tudni fogja, hogy milyen gyorsan és költség hatékonyan teremtett új otthonos belső teret a lakásába, irodájába.

bútorfelújítás

A bútorai újarculatának kialakításáról, az ehhez szükséges PET, PVC ajtó választékról és bútoralkatrészekről érdeklődjön Belsőépítészeti Stúdiónkban!

2015. március 5., csütörtök

2015 belsőépítészeti trendjei

 
2015 újra felfedezi a klasszikus és a luxus stílust, amit a sokoldalú funkcionalitás egészít ki. A kortárs stílusok számos művészeti ágban, így a belsőépítészetben is visszanyúlnak a klasszikus luxus irányzatokhoz. Ezt azonban derűvel, a kreatív újrahasznosítás technológiájával és sokoldalúságával teszi. Mindig is a modern belsőépítészeti trendek közé tartozott a klasszikus stílus továbbgondolása, a retro jegyek megőrzése és az ezzel párosuló modern tervezési ötletek. A tervezésben megjelenő trendet, a hagyományos és az új anyagok ötvözése, a friss díszítő színek használata, egzotikus motívumok, minták, más művészeti ágak részleteit alkalmazó, sokszor meglepő textúrák jellemzik.


fúziós stílus
2015-ös fúziós stílus

A modern belső terekben, sokszor a kortárs design ötleteket aranyozott antik, bársony és selyem vagy faragott fa elemekkel kombinálják. Az eredetiséget és stílusosságot az ipari, fémes részletekkel való keveredés növeli. Ezekben a modern folyamatokban az a vágy tükröződik, hogy elevenen és emlékezetes módon, merész ötletekkel építse tovább a hagyományt és ebből személyes élettereket teremtsenek.

A legújabb színes dizájnok a kortárs divattervezés elemeit és a fogyasztói szokásokat hasznosítják. Így számos ponton megjelenik benne az innováció, a különböző stílusok keverése, a sokoldalúság és a váratlan megoldások.

Ennek egyik példája lehet, egy modern belső kialakítású tér létrehozása, az ennek megfelelő technikai és fény megoldásokkal, ugyanakkor korabeli bútorokkal, lámpákkal berendezve és ezeknek a bútoroknak a korához igazodó faldekoráció megjelenítésével.

A „Csináld magad” elve is sokszor felbukkan ezek között az ötletek között. A hagyományos anyagokat, formákat, nyomatokat és díszítő ötleteket, mint művészeti ecsetvonások egészíti ki, a saját ízlésvilágnak megfelelő kifejezetten harsogó színekkel, de kézzel kifestett szoba is. Az otthoni festés, grafitizés igazából a személyesség modern eszméit tükrözi.


A személyiség ünneplése különösen fontos szerepet kap a kortárs belsőépítészetben, mert ez derűt és sokoldalúságot sugároz. Ez az egyediség, az elbűvölően kidolgozott részletek, a kifejezetten díszes otthonok, irodák, közösségi terek és szállodák kivitelezésében jelenik meg. Ezek a modernen túli belsőépítészeti ötletek elegánsak és kifinomultak, miközben képesek bemutatni az egyéniséget, a kreativitást és az innovációt is.

Nézzük át mik is ennek a posztmodern irányzatnak a főbb jegyei:

Belsőépítészeti sítlusok


1.  A fúziós stílusok, - különféle stílusvilágok, anyagok keverése, megfelelő dekorációs ötletekkel kiegészítve. A friss és régi lakberendezési ötletek olyan fúziós stílust alkotnak, egyedi dekorációval kiegészítve, amely szinte minden alkalommal egyedi stílust teremt. Ezek az igazán kényelmes és érdekes életterek, amelyek összekötik a múltat, a jelennel, ehhez akár a jövőt tükröző futurisztikus megoldásokat alkalmazva is. Lágyan ívelt vonalak, organikus formák, természetes módon megjelenítve, amit lenyűgöző díszítéssel emelnek más régiókba. 

Mai konyhabútorok


2.  A modern utáni konyhabútorok is ezeket a trendeket követik. A konyhákban a fa, kő és fém, mint kifejezetten alapelemek, továbbra is népszerűek. Ám ezek sokszor a kidolgozottságukkal modern belsőépítészeti alapanyagokká válnak. Ilyen a különösen mesés rusztikus fa, a természetes világos fa, különböző egzotikus fafajták, de a színes festett fák is, amelyek ragyogó arany és bronzszíneket kapnak. Ezeket egészíti ki, mint kő az elegáns gránit és márvány. Ezek közül a fehér márvány lett a legfényűzőbb kő, amely meghatározza a leglátványosabb ízlésű belső tereket is. A fémeket elsősorban más anyagokkal kombinálva hoznak létre modern székeket, asztalokat, kanapékat, ágyakat, de lámpatestek is.  

A természetes anyagok, mint a kő, fa, fém és üveg, uralja a modern belső design trendeket. A környezetbarát kortársérzést és tervezést, a természeti elemek és belső színek, organikus formák és textúrák jelentik. A fa, fém, üveg mixet, így jól egészítik ki a bőrök, a szőtt kosarak, a fonott kiegészítők, a szokatlan textíliák, egzotikus díszítésekkel, mintákkal és ezek akár a terítőkben, a lámpaernyőkben is megjelennek. 

Háló és gyerekszobák


3. A szobáknál is a természeti színek a lágy pasztellek, krém-fehér tónusok dominálnak. Itt is újra feltalálják a klasszikus díszítő ötleteket, amihez kontrasztként kortárs modern megoldásokat és káprázatosan színes világot rendelnek. 


színes szoba
Klasszikus ötletek a szobákban

A színvilágban megtalálható ugyanakkor a hideg árnyalatú barna, kombinálva gránit szürke színárnyalatokkal, amihez trükkös zöld leveles színeket rendelnek, csodálatos, természetes díszítő elemeket alkotva így. A hideg színekkel szemben megtalálhatóak a mustár sárga és lila minden árnyalata, mély lila színtől a gazdag kéken át a rózsaszínekbe torkollva. 

Fürdőszobák 2015-ben


4. A fürdőszobákban is a természetes és organikus témák az uralkodóak. A vizes környezetnek megfelelően kialakított zöldterületek nagy ablakokkal és az üvegfal többféle megjelenése a jellemző. 2015-ben a zöld falak, beltéri medencékkel, a természet ihlette díszítések, minták, fényes anyagokból készült nyomatok nagyon jellemző stílusjegyek. Ez az, ami összehozza, a természet ihlette témákat a modern belső kialakítással. Ez eredményezi az organikus dizájnt, a virágos tapétákat a sok szobanövénnyel.

fürdőszoba és növények
Természetesség a fürdőszobában
A fürdőszobák berendezései is olyanok, hogy képesek legyenek megjeleníteni a virágok és növények harmóniáját. Kopjafaszerű törölköző tartók, a környezetbe integrált kaspók, rácsos térelválasztók. Mindezek szintén a környezetbarát filozófia kivetülései. Nem beszélve arról, hogy a szobanövények elhelyezése, ami annyira jellemző a skandináv otthonokra, egyike a legolcsóbb és nagyon szép megoldásoknak. Ezt egészítheti ki a modern fürdőszobákban a teret díszítő vintage stílus, arany tükör keretekkel, fehérre festett, fából készült bútorokkal.


Nappalik és más közösségi terek


5. A nappalikban sokszor megjelenik a retro stílus. A nappalikban izgalmas és friss kombinációkat hoz létre a rusztikus és retro stílus ötvözése. Ezek a nappalik kényelmesek, tele klasszikus és romantikus lakberendezési ötletekkel. A nappalikban és más, akár nagyobb közösségi terekben is a fekete-fehér geometrikus poszterek, krétarajzok és kézzel írt levelek, vagy ezek alteregójaként az ott lakók számára fontos szavak a falakra festve, mind a kortárs belsőépítész értelmezési mezejéhez tartoznak.

régi stílusjegyek újraértelmezése
6. Az újrafelhasználás és újrahasznosítás ötletei. A használt, vagy bolhapiacokon, régiségkereskedőknél felelt bútorok újrafelhasználása is egyre jobban teret hódít. Ezek a régi tárgyak a beléjük ivódott történetekkel hatalmas inspirációs források, mert lehetővé teszik a stíluskeverést a modern bútorokkal. Ez otthonunk számos helyén biztosítja az individualista és egyedi megjelenést.

 7. A sokoldalúság ünneplése. Összefoglalásul általánosságban elmondhatjuk, hogy a kortárs trendeknek megfelelően berendezett otthonokban, irodákban, közösségi terekben, dominálnak a dekorációk és az egyedi fénytechnikai megoldások. A belsőépítészeti ötleteket nagyban meghatározzák ezért a díszítő minták, amelyek főként természetes ihletettségűek, a szövet nyomatok, világos színek és pasztell tónusok sokféle árnyalata. A 2015-ös belsőépítészeti törekvések fő célkitűzése továbbra is, hogy összekösse az embereket a természettel, ezért a természetesség kellemes és hívogató érzését jelenítse meg.

deszka borítás

Keresés a blogban

Kövess minket

Otthon dekorációs tanácsok, ötletek - Feliratkozás

* Kitöltendő mező

Népszerű Bejegyzések

Feliratkozom az aktuális Bútor belsőépítészeti Hírekre

* Kitöltendő mező
A blogban szereplő cikkeket felhasználni csak a blogra való hivatkozással lehetséges. Üzemeltető: Blogger.