2016. december 1., csütörtök



Akkor mennyibe is kerül konkrétan egy konyhabútor?


konyhabútor árak
A konyhabútor ára végül is mindig egy konkrét szám lesz, egy adott pénzösszeg, amit el kell rá költenünk, ahhoz, hogy új konyhabútorunk legyen. Csak az a kérdés, hogy ez az összeg megegyezik e az előzetes elképzeléseinkkel, kalkulációinkkal.

Kétféle módja van annak, ahogy elérjük ezt a konkrét összeget a konyhabútor készítés során.

1. Az új konyhabútorunkkal kapcsolatban rengeteg elképzelésünk, ötletünk van. Ehhez nagyon sok magazint, internetes portált megnéztünk. Összeválogattuk azokat a konyhabútor fotókat, amik igazán tetszenek nekünk. Van egy álmunk, amit mindenáron megakarunk valósítani. Ilyenkor szokott többnyire az történni, hogy elképzeléseink a megvalósítás során olyan összegekben öltenek testet, amik vállalhatatlanok lesznek. Meg aztán ennyit tényleg nem akarunk rászánni egy új konyhabútorra.

2. A rendelkezésünkre álló költségkeret a meghatározója annak, hogy mennyit akarunk a konyhabútor készítésére költeni. Ez azonban sokszor, ha nagyon szűken számolunk még a legszükségesebb, legégetőbb funkciók kialakítására sem elegendő. S még azokat a dizájn elképzeléseket sem súrolja, amihez előzetesen makacsul tartottuk magunk. Így a konyhabútor ára pontosan az a szám lesz, amit mi ráfordítandó összegként elterveztünk, de a megvásárolt konyhabútor nem igazán szolgál a megelégedésünkre.

Az álmok és a valóság. Az álmok a konyhabútor árát, akár vállalhatatlanul naggyá is tehetik. A valóság, pedig lehet sohasem engedi, hogy olyan konyhabútorunk legyen, amilyet mindig is szerettünk volna.


Híd az álmok és a valóság között

konyhabútor árak
A Bútor Belsőépítészeti Stúdiónk a legfontosabb küldetésének pontosan, ezért azt tartja, hogy a konyhabútor árak kialakításával hidat építsen az emberek álmai és lehetőségei közé, különösen, ha konyhabútorról van szó.

A konyhabútor árának meghatározásánál, emiatt van fontos szerepe, az alapos tervezésnek. Így mi pontosan eltudjuk mondani, milyen funkciókat kell tartalmaznia feltétlenül az új konyhabútornak és mire nem lesz szükség. Ugyanakkor ezek körött a keretek között kialakítjuk azt a dizájnt a konyhaszekrény számára, ami megegyezik a megrendelő elképzeléseivel.

Az alapanyagok kiválasztásánál, az egyes bútormegoldásoknál kifejezetten figyelünk arra, hogy az elképzeléseink és a lehetőségeink fedjék egymást, vagy nagyon közel kerüljenek egymáshoz.

A HB Konyhabútor Stúdióval pontosan ezért a konyhabútor árak, megoldást kínálnak a legfontosabb elvárásaink teljesülésére, ugyanakkor a legmagasabb színvonalú esztétikai elvárásoknak is megfelelnek. A konyhabútor ára nálunk, mindig pontosan tükrözi az elképzeléseket, a megadott, előre kalkulált anyagi keretek között maradva. Emiatt elégedettek az ügyfeleink a konyhabútorainkkal és nem mellesleg a konyhabútorok árával.

konyhabútor árak

2016. november 1., kedd



bútorbolt Debrecen
Amikor valakinek bútorra van szüksége Debrecenben is, akkor természetszerűleg a bútorbolt, mint az első lehetőség jut az eszébe. Ez nagymértékben összefügg azzal, hogy milyen elképzelések élnek a fejünkben a bútorbolttal kapcsolatban. Miért érdemes bútorboltba menni Debrecenben? Az egyik tényező az ár, a másik az idő lesz, ami miatt új bútorunkat egy bútorboltban keressük Debrecenben is.

Azt gondoljuk mivel a bútorboltban készen állnak a bútorok, amiket valahol, valakik egy gyárban az éppen aktuális divatnak megfelelően legyártottak és ebből többet is készítettek egyszerre, ez a bútorok árát alacsonyan tartja más megoldásokhoz képest.

A szállítás és a kereskedő költségei sem befolyásolják különösebben azt az elképzelésünket, hogy a készen gyártott, vagy elemekre szétszerelt bútorok olcsóbbak. Így, amikor bútorboltba megyünk Debrecenben, eleve feltételezzük, hogy ott jó árakat találunk, vagy legalábbi lesz a bútorbolt kínálatában olyan termék, aminek az ára megfelelő a számunkra. Ezeket az árakat legfeljebb más bútorboltok kínálatával vetjük össze és a minőségi különbségeket inkább a személyes benyomásokra bízzuk, semmint más módon próbálnánk azt előzetesen feltárni a bútorok között lévő különbségeket.


Mik lehetnek egy bútorbolt előnyei Debrecenben?


bútorbolt Debrecen
Az időről is pontosan, azért gondoljuk, hogy sokat megtakarítunk, ha bútorboltot keresünk fel, mert ott kiválasztjuk a rendelkezésekre álló bútorokból a számunkra megfelelőt és már csak a szállítást kell egyeztetni. Így a kiválasztott bútorok, viszonylag gyorsan a lakásunkba kerülnek. Azonban a bútor rendelkezésére álló helye miatt és azok miatt a dizájn elképzelések miatt, amiket magunk elé tűztünk, sokszor napokat vesz igénybe a megvásárolni kívánt bútor felkutatása, ha bútorboltban keressük. Azzal is időt takarítunk meg úgy gondoljuk, hogy egy bútorboltban az eladó érdeklődésére is nyugodtan mondhatjuk, hogy „csak nézelődünk”, s ha nem találunk megfelelő terméket, akkor gyorsan tovább is mehetünk.

A bútorbolt Debrecenben is az ár és az idő miatt lehet vonzó, elsődlegesen felkeresendő helyszín, ha új bútorban gondolkodunk. Azonban a bútorbolt fogalma, így picit olyan lesz, mint a múzeumoké, ahol csak nézelődünk, végig sétálunk, de valahogy tőlünk idegen tárgyak sorát kell végig nézni. Számtalan bútort megnézünk, míg még az egyiket kiválasztva azt mondhatjuk, „akkor legyen ez”. A bútorválasztás, így egyfajta azonosulást is jelent. A rendelkezésre álló lehetőségek közül egyet kiválasztunk.

Ma már az internet világában, amikor bútorboltot választunk Debrecenben, akkor előzetesen tájékozódunk. Megnézzük a térképen, hogy földrajzilag hol helyezkedik el a bútorbolt, ennek megfelelően útitervet készítünk. Megnézzük az adott debreceni bútorbolt honlapját, kínálatát, árait. Egy sor döntést hozunk már előzetesen és ez az előzetes tájékozódás is sok időnket viszi el. S mire végig járunk minden bútorboltot, akkor azok kínálata fogja meghatározni a választási lehetőségeinket. Holott sokszor éppen azért megyünk el egy-egy boltba, hogy azt vegyük meg, amit szeretnénk, amire régóta vágyunk és reméljük könnyen meg is találjuk.


Bútorbolt Debrecen, egy másik alternatíva


bútorbolt Debrecen
A bútorbolt is lehet olyan hely, ahol azt a bútort és pontosan olyat fogunk megvenni, amilyet szeretnénk. Azonban ezeket a helyeket sokszor nem bolt kifejezéssel, hanem stúdió névvel illetjük. Konyhabútor stúdió, belsőépítészeti stúdió. Stúdió, mert mint a TV műsoroknál, a filmeknél, mindegyikből egyedi darabot készítenek személyre szabottan. Egy bútorboltnak Debrecenben is éppen az lenne a küldetése, hogy olyan bútora legyen, amilyet szeretne, emiatt érdemes ellátogatni hozzánk is és elmondani az elképzeléseit.

A bútorboltok felkeresésébe, a kínálatok áttanulmányozásába egy ilyen konyhabútor stúdió is mindenképpen kell, hogy szerepeljen. Mivel a munkatársaink mindenkivel külön foglalkoznak, ezért segítenek abban, hogy még inkább tisztázhassa az elképzeléseit, s azt, hogy igazából milyen bútort szeretne. Így már nem a kínálat, hanem az elképzelései fogják vezetni a bútor választást. S egy árajánlatkérés után már a sok plusz tudás birtokában könnyen eltudj a dönteni, hogy mennyire érdemes az ilyen egyedi bútorboltokat választani Debrecenben, ahol teljes egészében az Ön bútor elképzelései valósulnak meg.

bútorbolt Debrecen

2016. október 1., szombat



konyhabútor tervező
Korunk számtalan kéznél lévő technikai lehetőséget kínál. A telepíthető és online alkalmazások, programok a teremtés, a gyors tájékozódás lehetőségét kínálják fel nekünk. Ugyanakkor a felületességre is hajlamossá tesznek minket, s megelégszünk rész megoldásokkal is ezek révén. A szoftverek, az alkalmazások és azok használata, ugyanis nem teszi elérhetővé azt a tudást, amire az egyes területeken szükségünk van. A megfelelő elmélyült tudás és tapasztalat nélkül végül is csak irányokat jelölhetünk ki ezek segítségével.

Egy-egy szoftver alapos ismerete, ma már egy-egy szakmát is jelent. Ezekben a programokban való jártasság azonban nem nélkülözheti a valódi szakmai tapasztalatot, mert akkor nem tudjuk kiaknázni a bennük rejlő lehetőségek maximumát. Ilyen a konyhabútor tervező program is. A konyhabútor tervező program használatához, előbb jól képzett konyhabútor tervezőnek kell lennünk.


Konyhabútor tervezés, megfelelő szakemberrel








Találhatunk olyan programokat, amikkel elemeket egymás mellé rendelhetünk, színeket kiválaszthatunk és végül is kapunk egy végeredményt, amit mivel, akár mi magunk kattintgatunk össze, sokkal vonzóbbnak látunk, mint az valójában. Ilyenkor ugyanis nem a saját elképzeléseink, hanem a konyhabútor tervező szoftver lehetőségei, annak alkalmazhatósága vezet minket. Így végül, olyan konyhabútor tervet kapunk, ami látványra lehet tökéletes, de nem illeszkedik azokhoz az előzetes elképzelésekhez, amivel odaültünk a konyhabútor tervező elé.

Emiatt érdemes eljönni hozzánk a HB Konyhabútor Stúdióba, mert mi a konyhabútor tervezésnél azokból az elképzelésekből, megjelölt stílusból indulunk ki, amit a megrendelőink elmondanak nekünk. A konyhabútor tervező program csak egy eszköz munkatársaink kezében, amivel megvalósítják az ügyfeleink elképzeléseit. Egy szakember kezében a konyhabútor tervező segítségével, olyan konyhabútor látványterve születik meg, ami méreteiben, funkcióiban és stílusában is tükrözi mindazt, amit előzetesen elvártunk a konyhabútorunktól.

Ezek helyett az online elérhető konyhabútor tervező szoftverek helyett inkább érdemes, olyan fotókat keresni a neten, nézni lakberendező magazinokban, ami illeszkedik az elképzeléseinkhez. Ezeknek a fotóknak az alapján lakberendezőink tökéletes megoldásokat fognak kínálni a konyhabútor tervezés során, amiket ráadásul saját gyártó üzemünkben le is gyártunk és helyszínen be is szerelünk Önöknek.


konyhabútor tervező

2016. szeptember 1., csütörtök


Az, hogy végül is mit tartunk olcsónak, vagy mi lesz olcsó, nem egyértelmű meghatározni még egy konyhabútornál sem. A legtöbbször mindenki végigmegy azon az úton, ahol végül megtalálja azt a konyhabútort, ami igazából megéri a számára. S ami igazából megéri nekünk, az a konyhabútor, amelyik valóban megéri az árát, az a konyhabútor olcsó.

olcsó konyhabútor
 
Először általában az elemes, a magunk által összeszerelhető konyhabútorokat tartjuk olcsónak. Azért gondoljuk így mert, egy szakember munkáját az asztalosét, aki összeszerelné nekünk megspóroljuk. Az összeszerelést, ugyanis nekünk magunknak kell megcsinálni. Sokszor azonban menet közben derül ki, hogy ez mennyire fáradtságos munka. Amikor felcserélünk esetleg elemeket és vissza kell bontani, amikor egy csavar sehogy se akarja megfogni azt az elemet, amit meg kéne. S aztán ott lesz a végeredmény, ami a fotókon látotthoz, vagy a kiállító térben látotthoz képest sem az igazi. Ez végül is egy olcsó konyhabútor volt, de mire összeszereljük és nagyjából kitöltjük a rendelkezésre álló helyet – mert pontosan, akkora méretűt nem fogunk találni, mint amilyenre nekünk szükségünk van, akkor megelégszünk ugyan az eredménnyel, ennyi pénzért, de megfogadjuk, hogy legközelebb más milyen konyhabútort választunk.


Az olcsó konyhabútor és az idő


Amennyiben az összeszerelhető olcsó konyhabútort, ami idővel egyre sérülékenyebb, hiszen könnyebb, jobban szállítható, így kevésbé strapabíró elemekből áll, meguntuk, akkor inkább úgy igyekszünk konyhabútort választani, hogy azt láthassuk előre teljes egészében, készen. Ne nekünk kelljen összeszerelni, hanem az már összeszerelt állapotban legyen, így a szállító munkások pontosan a helyükre teszik és nincs vele több gondunk. Azonban itt is felmerül a méret probléma, ugyanakkorát, amennyi helyünk nekünk van nem találni. Így a falak mellett lesznek hézagok, vagy úgy kell forgatni az egyes részeket, hogy éppen beférjen. Ezek a tömbökből álló bútorok később meg fogják viszont nehezíteni a rendszeres takarítást. Egy ilyen készen vásárolt konyhabútor választásnál, már jobban ki tudjuk választani a számunkra megfelelő anyagminőséget, így az tartósabb is lesz. A konyhabútor funkciói, lehetőségei, elrendezése adottak, amikkel meg kell tanulnunk együtt élni és nem a mi szokásainkhoz igazodnak, hiszen tömeggyártásban készült. Így valamiképp ez is egy kompromisszumos megoldás, mert a konyhabútor lehetőségeihez kell nekünk alkalmazkodni, azt megszokni.

olcsó konyhabútor
 

A konyhabútor, ami igazából olcsó


A pontosan az adott helyre, konyhába tervezett konyhabútoroknál viszont nincsenek ilyen jellegű problémák. A rendelkezésre álló teret a legtökéletesebben fogja kihasználni és mind azokat a funkciókat tartalmazni fogja a konyhabútor, amire nekünk szükségünk van. Így a konyhabútoron nem lesznek olyan felesleges megoldások, amelyeket a bútorral együtt kaptunk készen.

Ráadásul az egyedi tervezésű konyhabútoroknak az áránál is jóval nagyobb lesz a mozgásterünk. A rendelkezésre álló hely és a számunkra fontos funkciók adottak, de a konyhabútor minden egyes elemének az anyagminőségét mi tudjuk meghatározni. Így a rendelkezésre álló pénzügyi kereteinket nem fogjuk túllépni, mégis egy olyan konyhabútort kapunk, ami igazodik az adott konyhához és a mi életvitelünkhöz. Mivel a pénzügyi kereteket nem léptük túl és a minden elemében a számunkra legmegfelelőbb bútort kaptuk, így azt mondhatjuk, mégiscsak egy ilyen konyhabútor, az igazán olcsó konyhabútor, mert tartós lesz, hosszú ideig szolgál minket, olyan módon, ahogy azt előre elterveztük.

http://www.belsoepiteszetistudio.net/p/ajanlatkeres.html


2016. augusztus 1., hétfő


A konyha, a lakás lelke. A lélek szavunk, pedig a légzéssel rokon. Az az életet, a teret, a levegőt jelenti, ami táplálja a testet. A leggyorsabban levegő nélkül veszünk el. Ugyanakkor a lélek, a személyiség anyagtalan hordozója a testben. A konyha ennyi mindent testesít meg a lakásban, táplálja a családot, közösségi teret biztosít, s nemcsak a családnak, hanem azok vendégeinek is.

konyhabútor

A konyhabútor viszont a konyhánk lelke. Így a lakás középpontjának, a középpontja. A konyhabútor nélkül megszűnne az élet egy lakásban. Pontosan mivel kiemelt jelentősége van a konyhabútornak egy otthon kialakításánál, ennek megfelelő szakmai hozzáértést és munkát igényel a megtervezése és kivitelezése.
                            

Egy konyhabútor több, mint gondolná


A konyhabútornak ugyanis tükröznie kell az adott család szellemiségét, hiszen ez az otthona magja, a lélek központja. Emiatt a szokásainknak és ízléseinknek megfelelő konyhabútor választása sokkal fontosabb, mint gondolná. Mind azokat a funkciókat kell tartalmaznia, ami a család táplálásához szükséges. Olyan közösségi életet kell teremtenie, ami megfelel az életvitelünknek. Ugyanakkor olyan esztétikai funkciót kell betöltenie, ami minden egyes alkalommal jó érzéssel tölt el minden egyes családtagot.

konyhabútor
 
A családi tűzhely kifejezés is pontosan jelzi milyen jelentősége van ma már a konyhabútornak. A tűzhely ugyanis a beépíthető készülékeknek köszönhetően ma már szerves részét képezi a konyhabútornak. Sőt számos más olyan eszközt is tartalmaznia kell, ami a modern élet elengedhetetlen része egy mai konyhabútornak.

A sok modern beépíthető készülék és egyéb háztartási eszköznek köszönhetően a konyhabútor ma már egyfajta technikai központ is, irányítópult, amelynek vezérlése a házigazda, vagy háziasszony feladata.


Legyen e filozófiának megfelelő konyhabútora


A konyhabútor megtervezése és kivitelezése, így nem csupán praktikus kérdés, hanem fontos választás, az otthon központjának a megalkotása. Ennek megfelelően nagyon sokféle szempontot kell egyszerre mérlegelni. A készen kapható, vagy összeszerelhető konyhabútor kiválasztásánál is rendkívül fontos, olyat találnunk, ami a szükséges funkciók nagy részét tartalmazza, amire szükségünk lesz és hangulatában, kivitelezésében illik ahhoz, ahogyan a életünket, az otthonunkban elképzeljük.

Az egyedi tervezésű konyhabútorok, amilyeneket mi is készítünk az ügyfeleinknek, ilyen szempontból teljes egészében képesek megvalósítani egy család, egy lakás tulajdonos elképzelését. Itt minden funkció és megjelenés annak megfelelően kerül kidolgozásra, ahogy a család életvitele és szépérzéke elvárja. Konyhabútorban emiatt érdemes kifejezetten a HB Konyhabútor Stúdiót választani, mert mi minden részletre figyelünk, annak érdekében, hogy a konyhabútora valóban az otthona lelke, az otthona központja legyen.

konyhabútor

A megbízható minőség

Ajánlatkérés

Ajánlatkérés

Keresés a blogban

Lépj velünk kapcsolatba!

Bútor-Belsőépítészeti Stúdió
Hb Bútoripari Kft.

4031 Debrecen, Szoboszlói út 16.,
 

Kövess minket

Otthon dekorációs tanácsok, ötletek - Feliratkozás

* Kitöltendő mező

Népszerű Bejegyzések

Feliratkozom az aktuális Bútor belsőépítészeti Hírekre

* Kitöltendő mező
A blogban szereplő cikkeket felhasználni csak a blogra való hivatkozással lehetséges. Üzemeltető: Blogger.