2016. szeptember 1., csütörtök


Az, hogy végül is mit tartunk olcsónak, vagy mi lesz olcsó, nem egyértelmű meghatározni még egy konyhabútornál sem. A legtöbbször mindenki végigmegy azon az úton, ahol végül megtalálja azt a konyhabútort, ami igazából megéri a számára. S ami igazából megéri nekünk, az a konyhabútor, amelyik valóban megéri az árát, az a konyhabútor olcsó.

olcsó konyhabútor
 
Először általában az elemes, a magunk által összeszerelhető konyhabútorokat tartjuk olcsónak. Azért gondoljuk így mert, egy szakember munkáját az asztalosét, aki összeszerelné nekünk megspóroljuk. Az összeszerelést, ugyanis nekünk magunknak kell megcsinálni. Sokszor azonban menet közben derül ki, hogy ez mennyire fáradtságos munka. Amikor felcserélünk esetleg elemeket és vissza kell bontani, amikor egy csavar sehogy se akarja megfogni azt az elemet, amit meg kéne. S aztán ott lesz a végeredmény, ami a fotókon látotthoz, vagy a kiállító térben látotthoz képest sem az igazi. Ez végül is egy olcsó konyhabútor volt, de mire összeszereljük és nagyjából kitöltjük a rendelkezésre álló helyet – mert pontosan, akkora méretűt nem fogunk találni, mint amilyenre nekünk szükségünk van, akkor megelégszünk ugyan az eredménnyel, ennyi pénzért, de megfogadjuk, hogy legközelebb más milyen konyhabútort választunk.


Az olcsó konyhabútor és az idő


Amennyiben az összeszerelhető olcsó konyhabútort, ami idővel egyre sérülékenyebb, hiszen könnyebb, jobban szállítható, így kevésbé strapabíró elemekből áll, meguntuk, akkor inkább úgy igyekszünk konyhabútort választani, hogy azt láthassuk előre teljes egészében, készen. Ne nekünk kelljen összeszerelni, hanem az már összeszerelt állapotban legyen, így a szállító munkások pontosan a helyükre teszik és nincs vele több gondunk. Azonban itt is felmerül a méret probléma, ugyanakkorát, amennyi helyünk nekünk van nem találni. Így a falak mellett lesznek hézagok, vagy úgy kell forgatni az egyes részeket, hogy éppen beférjen. Ezek a tömbökből álló bútorok később meg fogják viszont nehezíteni a rendszeres takarítást. Egy ilyen készen vásárolt konyhabútor választásnál, már jobban ki tudjuk választani a számunkra megfelelő anyagminőséget, így az tartósabb is lesz. A konyhabútor funkciói, lehetőségei, elrendezése adottak, amikkel meg kell tanulnunk együtt élni és nem a mi szokásainkhoz igazodnak, hiszen tömeggyártásban készült. Így valamiképp ez is egy kompromisszumos megoldás, mert a konyhabútor lehetőségeihez kell nekünk alkalmazkodni, azt megszokni.

olcsó konyhabútor
 

A konyhabútor, ami igazából olcsó


A pontosan az adott helyre, konyhába tervezett konyhabútoroknál viszont nincsenek ilyen jellegű problémák. A rendelkezésre álló teret a legtökéletesebben fogja kihasználni és mind azokat a funkciókat tartalmazni fogja a konyhabútor, amire nekünk szükségünk van. Így a konyhabútoron nem lesznek olyan felesleges megoldások, amelyeket a bútorral együtt kaptunk készen.

Ráadásul az egyedi tervezésű konyhabútoroknak az áránál is jóval nagyobb lesz a mozgásterünk. A rendelkezésre álló hely és a számunkra fontos funkciók adottak, de a konyhabútor minden egyes elemének az anyagminőségét mi tudjuk meghatározni. Így a rendelkezésre álló pénzügyi kereteinket nem fogjuk túllépni, mégis egy olyan konyhabútort kapunk, ami igazodik az adott konyhához és a mi életvitelünkhöz. Mivel a pénzügyi kereteket nem léptük túl és a minden elemében a számunkra legmegfelelőbb bútort kaptuk, így azt mondhatjuk, mégiscsak egy ilyen konyhabútor, az igazán olcsó konyhabútor, mert tartós lesz, hosszú ideig szolgál minket, olyan módon, ahogy azt előre elterveztük.

http://www.belsoepiteszetistudio.net/p/ajanlatkeres.html


2016. augusztus 1., hétfő


A konyha, a lakás lelke. A lélek szavunk, pedig a légzéssel rokon. Az az életet, a teret, a levegőt jelenti, ami táplálja a testet. A leggyorsabban levegő nélkül veszünk el. Ugyanakkor a lélek, a személyiség anyagtalan hordozója a testben. A konyha ennyi mindent testesít meg a lakásban, táplálja a családot, közösségi teret biztosít, s nemcsak a családnak, hanem azok vendégeinek is.

konyhabútor

A konyhabútor viszont a konyhánk lelke. Így a lakás középpontjának, a középpontja. A konyhabútor nélkül megszűnne az élet egy lakásban. Pontosan mivel kiemelt jelentősége van a konyhabútornak egy otthon kialakításánál, ennek megfelelő szakmai hozzáértést és munkát igényel a megtervezése és kivitelezése.
                            

Egy konyhabútor több, mint gondolná


A konyhabútornak ugyanis tükröznie kell az adott család szellemiségét, hiszen ez az otthona magja, a lélek központja. Emiatt a szokásainknak és ízléseinknek megfelelő konyhabútor választása sokkal fontosabb, mint gondolná. Mind azokat a funkciókat kell tartalmaznia, ami a család táplálásához szükséges. Olyan közösségi életet kell teremtenie, ami megfelel az életvitelünknek. Ugyanakkor olyan esztétikai funkciót kell betöltenie, ami minden egyes alkalommal jó érzéssel tölt el minden egyes családtagot.

konyhabútor
 
A családi tűzhely kifejezés is pontosan jelzi milyen jelentősége van ma már a konyhabútornak. A tűzhely ugyanis a beépíthető készülékeknek köszönhetően ma már szerves részét képezi a konyhabútornak. Sőt számos más olyan eszközt is tartalmaznia kell, ami a modern élet elengedhetetlen része egy mai konyhabútornak.

A sok modern beépíthető készülék és egyéb háztartási eszköznek köszönhetően a konyhabútor ma már egyfajta technikai központ is, irányítópult, amelynek vezérlése a házigazda, vagy háziasszony feladata.


Legyen e filozófiának megfelelő konyhabútora


A konyhabútor megtervezése és kivitelezése, így nem csupán praktikus kérdés, hanem fontos választás, az otthon központjának a megalkotása. Ennek megfelelően nagyon sokféle szempontot kell egyszerre mérlegelni. A készen kapható, vagy összeszerelhető konyhabútor kiválasztásánál is rendkívül fontos, olyat találnunk, ami a szükséges funkciók nagy részét tartalmazza, amire szükségünk lesz és hangulatában, kivitelezésében illik ahhoz, ahogyan a életünket, az otthonunkban elképzeljük.

Az egyedi tervezésű konyhabútorok, amilyeneket mi is készítünk az ügyfeleinknek, ilyen szempontból teljes egészében képesek megvalósítani egy család, egy lakás tulajdonos elképzelését. Itt minden funkció és megjelenés annak megfelelően kerül kidolgozásra, ahogy a család életvitele és szépérzéke elvárja. Konyhabútorban emiatt érdemes kifejezetten a HB Belsőépítészeti Stúdiót választani, mert mi minden részletre figyelünk, annak érdekében, hogy a konyhabútora valóban az otthona lelke, az otthona központja legyen.

konyhabútor

2016. július 6., szerda



A fürdőszobáink kialakításánál jó tudnunk, hogy azokat nem csak a mindennapos tisztálkodásra hozzuk létre, hanem vannak az évnek olyan időszakai, amikor még inkább szükségünk lesz a víz, hűsítő erejére. Ez az időszak, pedig a forró nyarak idején fog eljönni. A tikkasztó, meleg nyarak idején fontos, hogy folyamatosan tudjuk hűsíteni testünk hőmérsékletét a kellemesebb közérzethez és a hatékonyabb munkához. 

fürdőszoba bútor


A nyári időszakban a gyors felfrissülés forrása mindig egy hideg zuhany. Amikor a fürdőszobát készítettjük sokszor a napi fáradtság és annak a kipihenése lebeg a szemünk előtt. A fürdőszoba úgy gondoljuk, ennek kitűnő tere lesz. Sokszor elképzeljük magunkat a meleg vízben relaxálva, amikor ellazulva el tudunk feledni minden stresszt. Aztán, ahogy sokszor lenni szokott az életben, a rohanó hétköznapokban és a munkás hétvégéken szinte alig jutunk oda a forró fürdőkhöz, mert túlságosan időigényes. S hiába ott a hívogató kád, a forró fürdő lehetősége, akkor is csak zuhanyozni van többnyire időnk.  S így idővel, de nyaranta biztosan szembesülünk azzal, hogy többnyire zuhanyzunk.

A fürdőszoba kialakításánál, gondoljunk a forró nyarakra


A több zuhanyzás nem is lenne gond, csak a fürdőszobánk, annak berendezéseinek és bútorainak a kialakításánál, ha elsősorban a fürdőzéshez alakítottuk ki hagyományosan mindent, aztán alig fürdünk, akkor a zuhanyzásnál szembesülünk vele, hogy mennyire más berendezésekre lett volna szükségünk. A mai rohanó világban ezeket a szempontokat mindenképp fontos már a tervezésnél szem előtt tartani.

A legpraktikusabb természetesen az, ha elég nagy a fürdőszobánk ahhoz, hogy mind zuhanyzót, mind fürdőkádat tervezzünk bele. Ily módon ugyanis külön tere lesz a zuhanyzásnak a hozzá tartozó bútorokkal berendezésekkel és külön tere lesz a fürdőzésnek is. Amennyiben kisebb a fürdőszobánk és döntenünk kell a kád, vagy a zuhanyzó között, akkor a zuhanyzó akár kisebb területet is elfoglalhat, így több olyan bútorunk lesz, amibe nyugodtan pakolhatunk. A törölközőt könnyebb kéznél elhelyezni, akár egy egyszerű akasztóval is, úgy, hogy kinyitva a zuhanyajtót elérhető legyen az. A zuhanyzók beépítésénél sokkal inkább abban gondolkodunk, hogy álló helyzetben minden elérhető legyen, mert így lesz praktikus. A kádak beépítésével, pedig fura módon az emberi perspekítva is lejjebb kerül, és sok olyan bútor kerül a fürdőszobába, amihez le kell hajolni.

Fürdőkád, vagy zuhanyzó?


zuhanyzó bútorok
A zuhanyzókra való voksolást az is befolyásolja, hogy ha kisgyerek van, akkor biztosan jobb a kád. Azonban az öt-hatéveseket is már nyugodtan le tudjuk zuhanyoztatni és minél nagyobbak, annál inkább tudnak önállóan zuhanyozni. Amennyiben mégis a fürdőkád mellett döntünk, érdemes oly módon kialakítani a fürdőkád terét, hogy nyugodtan zuhanyozhassunk benne és erre többnyire alkalmatlanok a kád szintében elhúzható vízálló függönyök. S a kádas fürdőszobák egyik kulcskérdése éppen a gyakoribb zuhanyzások miatt, hogyan teremtünk teret a zuhanyzásnak. A kád közvetlen terébe ne helyezzünk, semmilyen bútort. Ne szűkítsük a zuhanyzó teret, olyan elhúzható függönyökkel, amik befelé, a kád felé lógva kényelmetlenné teszik a zuhanyzást. S egyébként is mikor ezeket a függönyöket elhúzzuk, akkor róluk, úgyis a padlóra csepeg a víz.

A kád terének, a víz kicsapódásának praktikus megoldása, a bútorok ezen hatókörön kívül helyezése, ami mégis szolgálja  a mindennapi tevékenységünk, a megfelelő térelválasztó kialakítása ez az, ami egyedi bútor megoldásokat igényel. Ebben kérje bútor belsőépítészeti stúdiónk segítségét.

2016. június 8., szerda



A régi magyar paraszti portákon is, akinek csak módja nyílt rá, különválasztották a nyári melegben való sütés-főzés helyszínét, a téli időszak benti ételkészítési módjaitól. Télen a sütésből származó hőt, bent tartva a konyhákban ugyanis a fűtési feladatok jó részét is megoldották. Nyáron viszont a nagy melegben a lakóépületben rekedt hőség lehetetlenné tette volna az esti nyugodt pihenést is. A külön nyári konyhaként épített kisebb épület, azonban nem csak nyáron, a jó szellőzési lehetőségek miatt került kihasználásra, hanem télen is a disznótorok idején kitűnő helyszínéül szolgált a hús feldolgozásának.

nyári konyha

Mai modern konyháinknál már nem választjuk ennyire látványosan ketté a család téli és nyári időszakban történő táplálását, a nekik való főzést. A konyhai berendezések világa, a páraelszívók, a légkondicionálók lehetővé tették, hogy télen-nyáron egyformán használjuk a konyháinkat. Azonban a nyári hőségben ki ne szeretne kiülni az árnyas szabadba és ott enni, a benti étkezések helyett.

Konyhák a teraszon és a kertben


A kerti kiülők, a nagyobb teraszok, azonban sok egyedi lehetőséget teremtenek arra, hogy a mai modern kor nyári konyháit mi is megvalósítsuk. A nyári ételek slágerei a grill ételek, a friss saláták és a hideg italok, házi limonádék, behűtött borok, sörök. A grillezés a húsok, kolbászok, halak elkészítése azonban erős füst és illathatással jár. Amennyiben lehetőség van rá, a teraszokra épített grillek, vagy mobil grillek, pontosan ezeket a nyári szokásokat támogatják. A friss saláták és hideg italok elkészítéséhez viszont fontos, hogy legyen kisebb hűtő és egy vizes blokkszámára is hely a teraszon.

A grillezéshez, pontosan ezért a kerti pavilonokban, vagy a teraszokon, ugyanúgy ki kell alakítanunk egy mini nyári konyhát, hogy igazán élvezhessük a nyarat. A mini nyári konyhánk stílusa természetesen legpraktikusabb, ha a nyár és az otthonunk hangulatához igazodik. Itt a konyhamegoldásokat a rendelkezésre álló kisebb térhez kell igazítani. Ez igazi szakértelmet kívánó kihívás minden bútorkészítő mester számára.

nyári konyha


Sőt a nyári hangulatok és nyári konyhákra még inkább jellemző nyitott terek kialakításánál, fontos abban is gondolkodni, hogy a nyár véget értével, a kinti bútorainkat, eszközeinket jó állapotban megőrizhessük a télen át.  Ezért fontos szempont a nyári konyháknál, hogy a nyári nyitott szekciókat, a rossz idő közeledtével gondosan el lehessen zárni. Oly módon kell tudni a grilleket, hűtőt, vizes blokkot bezárni, hogy a téli hidegek és a nyirkosság ne okozzon bennük kárt. Ehhez pontosan figyelembe kell venni az adott pavilon, terasz adottságait.

Valósítsa meg nyári, vagy kerti konyha álmát


Ahhoz, hogy gondtalanul teljen a nyár és élvezhessük a modern nyári konyhák kínálta lehetőségeket, készíttessünk egyedi nyári konyhákat, amik alkalmasak baráti, családi összejövetelekre, grillezésre, kerti partikra. Azonban fontos hosszú távon gondolkodni a nyári konyhák kialakításánál. Ehhez kérje bátran bútor belsőépítészeti stúdiónk segítségét.

nyári konyha

2016. május 29., vasárnap


Minden álom, így a gyermek álmok is a közvetlen környezetünk impulzusaiból fakadnak. Nincs meghatóbb, mint azok a gyermek álmok, amelyek, teljesen emberik, természetesek és nélkülöznek minden fellengzősséget. „Egyszer libasültet enni, Jó ruhába járni kelni”. Ezek a gondolatok, ahogy ma mondanánk egy ingerszegényebb környezetben élő gyermektől származnak. Egy gyerektől, akiben épp attól vált naggyá a szavak ereje, hogy a nyelv zenéje és az emberi kommunikáció volt a legintenzívebb, ami betöltötte a lakóhelyét. Mi mással játszhatott volna egy ilyen kisfiú, mint József Attila, a szavak zenéjén és azok egymáshoz való viszonyán túl. Lehet, ha kapott volna egy szó-kirakós játékot, akkor ez a tehetség örökre veszendőbe megy, mert a realitás keretei közé szorítják.

gyerekszoba bútor


Nagy dekor felületek, a gyerekszobákban


Ma már jóval több mindenkinek megadatik, hogy a gyermek álmok, azok a gyermek érdeklődésére utaló jegyek, amik igazán érdeklik őt, jelenjenek meg a közvetlen környezetében. Egy-egy mesehős, sport, sportcsapat, vagy zenei együttes iránt való rajongás legegyszerűbb megnyilvánulásai a poszterek a gyermekszobák falain. Ezt a látványvilágot ma már a belsőépítészet kiterjesztette a gyerek szobák egészére, a falfestések, tapéták lehetővé teszik, hogy a szobák legnagyobb felületeit a gyereket inspiráló hősök lepjék el. Még a csillárok és a világítótestek is hordozhatnak, egy-egy jelenetet a hősünk életéből. Azonban ma már egy tudatos szülőnek jóval óvatosabbnak kell lenni ezekkel, mint pár évtizeddel korábban. Sokszor egy hős, egy sport csapat, egy együttes, vagy egy színész népszerűvé tétele mögött jóval erősebb marketing gépezet húzódik meg, mint a közvetlenül elérhető érték, amit a tevékenységük jelent. Egy-egy új film bemutatója, rengeteg új játéknak az áruházpolcokra és promócióba kerülését jelenti, amivel, akár rendszeresen engedve ezeknek a nyomásoknak, túl is zsúfolhatjuk a gyerekek szobáját.

Tároló helyek a gyerekszobában


A gyerekszobákban is, mindig a hely igény a legnagyobb, és idővel a sok játék óhatatlanul megköveteli a tároló kapacitások megfelelő kialakítását. Az ötletesen kialakított polcrendszerek, a tároló ládák, amelyeket más bútorokba, vagy bútorok mellé rejthetünk, mind segítenek, hogy az álmok megmaradjanak, de rend is legyen a szobában. Az ágyak végén elhelyezett ülőhelyek, ami alatt játék tárolók húzódnak, a felhajtható asztallapok, amiben sok mütyür elfér, éppúgy ezt a célt szolgálják, mint a készen kapható egyedi dizájnú műanyagdobozok. A gyerekszoba tárolók kialakításánál az egyik kulcsmomentum, hogy olyan tárolókat hozzunk létre, amelyekbe a gyerek is egyszerűen be tud pakolni. Ne legyen túl sok egyedi rekesz, fiókok különböző funkciókkal. Minél több mindenre kell figyelnie a gyereknek rendrakásnál, minél jobban tudnia kell szétválogatni a játékait, annál inkább reménytelen, hogy valaha is ők rakjanak rendet a szobáikban.

gyerekszoba bútorok

Ruhásszekrények, íróasztalok, polcok a gyerekszobákban


A gyerekszobák tárolóinál a legfontosabb kritérium az egyszerűség. A játékok mellett ugyanis, majd el kell tudnunk helyezni a gyerek ruháit, könyveit és idővel az iskolás anyagokat is. Ezeknél a ruhásszekrényeknél, íróasztaloknál és könyves polcoknál is az a jó, ha minél inkább kreatív módon a gyerekünk szellemiségéhez illeszkedően oldjuk meg azok kialakítását és elhelyezését. Amennyiben a ruhák, vagy a tanulás eszközeinek az elhelyezése túl szigorú rendet sugall és követel meg a gyerektől, akkor ez inkább vált ki náluk ellenállást, semmint ösztönző szellemiséget. A komódokra és a szekrényekre is éppúgy lehet színes ábrákat és motívumokat helyezni, mint ahogy a könyvespolcaink is lehetnek színesek, számos formát hordozók, oválisat, vagy kereket. Ezzel máris megtörjük mindazt a jellegét a térnek, ami a gyermeki fantáziát gátolja. 

gyerekszoba bútor

A kreatív gyerek környezet, mindig aktív

 
A legfontosabb szabály, tehát ma a gyerekszobák kialakításánál, hogy legyen színes és kreatív a környezet. Azokat az inspiráló történeteket, alakokat, akik a gyerekeknek fontosak finoman alkalmazzuk a dekorációnál, ne engedjünk azonban a túlzsúfoltságnak. Az egyensúlyt mindig meg kell tartani a valóban kreatív, inspiráló momentumok és korunk marketing nyomására kialakítandó tér között. Ne azért legyen a gyermekünk állandóan a szobájában, mert az óriási hd és led képernyők előtt a legújabb konzolos játékok szögezik a fotelbe. Ne azért legyen nagyon kényelmesen kialakított az író, vagy számítógépasztal, mert a stratégiai játékok, akár egész nap elhúzódhatnak. Legyenek játszó helyek közösségi, társas játékoknak, amiben a család minden tagja részt vehet. Legyen kreatív ötletek kidolgozására alkalmas terület, építeni, rajzolni, kézműveskedni. Legyen olvasó és tanuló sarok. A gyerek tevékeny környezete mindig inspiráló és aktív. A gyermeki képzelet és álmok, igazából ezekben az aktív, inspiráló környezetekben születnek meg. A vizuálisan felturbózott, de passzív tér higgyük el, hogy tönkre teszi a gyermeki álmokat.

gyermekszoba bútor
 

A megbízható minőség

Ajánlatkérés

Ajánlatkérés

Keresés a blogban

Kövess minket

Otthon dekorációs tanácsok, ötletek - Feliratkozás

* Kitöltendő mező

Népszerű Bejegyzések

Feliratkozom az aktuális Bútor belsőépítészeti Hírekre

* Kitöltendő mező
A blogban szereplő cikkeket felhasználni csak a blogra való hivatkozással lehetséges. Üzemeltető: Blogger.